Mindenekelőtt csökkenteni kell a feszültséget az ukrán-magyar viszonyban, és a feleknek hatékonyabbá kell tenniük a párbeszédet a kárpátaljai magyar oktatás és a kettős állampolgárság problémáiról – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szombaton Ungváron, ahol felszólalt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) rendkívüli választmányi ülésén.
A kárpátaljai magyarságot érő támadások és provokációk megszaporodása miatt összehívott tanácskozást követő sajtótájékoztatón az ukrán diplomácia vezetője megköszönte a KMKSZ-nek, hogy kifejthette álláspontját az ukrán kormány nevében, és meghallgathatta a kárpátaljai magyarság képviselőinek véleményét. Hozzátette: nem ért egyet a kárpátaljai magyarok azon véleményével, hogy Ukrajnában magyarellenes médiakampány folyna központi orgánumok részvételével. Szerinte az ukrán sajtó a napirenden szereplő témák miatt érdeklődik fokozottan a kárpátaljai magyarság és Magyarország iránt. Ezzel kapcsolatban elsőrendű feladatnak nevezte az ukrán-magyar viszonyban lévő erős feszültség csökkentését, amelynek kialakulását az új ukrán oktatási törvény egy évvel ezelőtti elfogadására datálta.
Pavlo Klimkin elmondta, sikerült jobban megértenie a kárpátaljai magyarok közoktatással kapcsolatos problémáit, különös tekintettel az ukrán nyelv iskolai oktatásának megoldatlanságára. Megismételte korábban hangoztatott azon álláspontját, hogy az ukrán állam célja “nem a kárpátaljai magyarok asszimilációja, hanem az ukrán társadalomba történő integrációja” az ukrán nyelv tudásának biztosításával, megjegyezve, hogy “ezt nem a teljes magyar oktatás ukránosításával kell elérni”. Kiemelte, a feleknek fokozottabban kell egyeztetniük a kárpátaljai magyar oktatás kérdéseiről. A magyar-ukrán kettős állampolgárság Ukrajnában indulatokat kiváltó problémáiról szólva a tárcavezető elmondta, az ukrán törvények az ország területén nem ismerik el, de nem is büntetik a második állampolgárságot, azt csak a köztisztviselőkről szóló törvény tiltja. Közölte, a kettős állampolgárság kérdéséről is tárgyalni kell. “Mindenképpen előre, s nem hátra kell lépnünk a probléma megoldásával kapcsolatban” – hangsúlyozta.
A kárpátaljai magyarokat érő támadásokra kitérve hangsúlyozta, hogy az ukrán államnak nincs köze a kettős állampolgárokat listázó Mirotvorec-weboldalhoz. Elmondta, az oldalt 2014-ben az ukrán-orosz konfliktus miatt hozták létre, de – mint fogalmazott – meggyőződése, hogy semmiképp nem szabad egy kalap alá venni az Ukrajna ellen kezükben fegyverrel harcolókat a kettős állampolgár kárpátaljai magyarokkal, akik “nem hazaárulók és nem szeparatisták”. A politikus visszautasítja azokat a vádakat, hogy valaha is ilyen jelzőkkel illette a kárpátaljai magyarokat, aláhúzva, soha, sehol ilyet nem mondott. Jelezte, az ukrán parlament elnökéhez fordul a törvényhozás honlapján megjelent, a kettős állampolgár magyarok deportálása érdekében indított aláírásgyűjtési petíció miatt, mert eleve “felháborítónak és gyalázatosnak” tartja, hogy a magyarokkal összefüggésben megjelenhetnek a deportálás vagy kitoloncolás kifejezések.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője hangsúlyozta, csak tárgyalásos úton lehet kiutat találni a jelenlegi súlyos helyzetből, mindazonáltal – tette hozzá – az egyeztetéseket a kárpátaljai magyarsággal az ukrán kormánynak még a problémák keletkezése előtt kellett volna elkezdenie, s nem a sajtóban üzengetni. A jelenlegi konfliktus oka ugyanis az – emlékeztetett -, hogy Ukrajna sorozatban fogadott el a kisebbségek jogait súlyosan korlátozó törvényeket, s ez ellen a kárpátaljai magyarok felemelték a szavukat. Jelezte, az ukrán médiában évek óta folyik a magyarellenes kampány, amely mostanra érte el csúcspontját a KMKSZ székházának felrobbantásával és a kettős állampolgárok Mirotvorec általi listázásával, valamint a kárpátaljai magyarok deportálását szorgalmazó petícióval a parlament honlapján.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy közelebb jutott-e egymáshoz a felek álláspontja, a KMKSZ elnöke kifejtette: az álláspontok nem közeledtek, de mindenképpen előremutató, hogy az ukrán külügyminiszter a magyar szervezet meghívására ellátogatott Ungvárra és nyílt párbeszédet folytatott a kárpátaljai magyarság képviselővel. “Remélem, hogy a mai megbeszéléseink előbbre visznek bennünket, és sikerül tárgyalásos úton rendezni a vitás kérdéseket Ukrajna és a kárpátaljai magyarság, valamint Magyarország között, jóllehet ez nem lesz könnyű feladat, hiszen a negatív fejlemények túl messzire jutottak. A rendezést mindazonáltal minél hamarabb el kell kezdenünk” – hangoztatta Brenzovics László. A tanácskozáson részt vett Ukrajna budapesti és Magyarország kijevi nagykövete, valamint Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója, aki fel is szólalt. Pavlo Klimkin délután Ungváron találkozik a kárpátaljai roma, szlovák és román kisebbségek vezetőivel.
Forrás: MTI; Vezető kép: Kárpátalja.ma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS