Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése (Brexit) rossz hír az Európai Unió és különösen Közép-Európa számára, ezért a térség uniós országai elvárják az Európai Bizottságtól és az EU felelős intézményeitől, hogy mindent tegyenek meg a megállapodás eléréséért a Brexit-tárgyalásokon – mondta vasárnap Angliában Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter a brit kormány és a visegrádi országok, valamint Szlovénia, Bulgária, Horvátország és Románia külügyi vezetőinek informális megbeszélésén vett részt brit kollégája, Jeremy Hunt meghívására a brit külügyminisztérium Délkelet-Angliában, Cheveningben lévő rezidenciáján. Szijjártó Péter a rendezvény helyszínén az MTI-nek elmondta: a térség olyan Brexit-megállapodás elérését várja el az EU-tól, amelyet mindkét érintett fél tisztességesnek ismerhet el. A tárcavezető hozzátette: a megállapodás elmaradása durván sértené Közép-Európa érdekeit, mivel a régió nagyon komoly kereskedelmi forgalmat bonyolít le Nagy-Britanniával, a térség gazdaságaiban igen jelentősek a brit befektetések, ráadásul a közép-európai országokból több millióan élnek, dolgoznak tanulnak Nagy-Britanniában, és az ő jogosultságaikat is garantálni kell. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy az Európai Bizottság az elmúlt négy és fél évben botrányos teljesítményt nyújtott, tevékenysége nagyon komoly károkat okozott az Európai Uniónak. Szijjártó Péter szerint elég felidézni, hogy a korábban stabil transzatlanti kapcsolatrendszer törékennyé vált, illetve azt, hogy milyen károkat okozott a migrációs válságra adandó válság hiánya, és azt is, hogy jövőre a történelem során először nem növekedni, hanem csökkenni fog az EU-tagországok száma.
A miniszter hangsúlyozta: ebben a helyzetben a közép-európaiaknak az az egyértelmű érdekük, hogy a Brexit-tárgyalások a lehető legmélyebb és legátfogóbb, legszélesebb körű szabadkereskedelmi megállapodás elérésével érjenek véget. Ha ez nem jön létre, akkor a Nagy-Britanniával folyó EU-kereskedelem a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont rendkívül komoly nehézségeket okozna. Hozzátette: most, amikor világszintű kereskedelmi háború kezd kibontakozni, Európának szabadkereskedelmi megállapodásokra, stratégiai partnerségre, barátokra van szüksége, és nem arra, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót. Az MTI kérdésére, hogy ha mégis elmarad a Brexit-megállapodás, a visegrádi négyek terveznek-e közös kezdeményezéseket a Nagy-Britanniához fűződő kapcsolatok fenntartására és bővítésére, Szijjártó Péter kijelentette: a Brexit-tárgyalások során az EU-nak egységesnek kell maradnia, vagyis mindaddig, amíg van remény a megállapodásra, a legszélesebb körű egységben kell haladni, de ez elvárást és felelősséget is jelent Brüsszellel szemben a megállapodás elérése érdekében. Reméljük, hogy nem kell olyan forgatókönyveket gyártanunk, amelyek egy megállapodás nélküli Brexit utáni időszakra vonatkoznak. Ha mégis ez állna elő, erről nyilvánvalóan beszélni kell majd, de egyelőre minden ilyen forgatókönyv latolgatása káros lenne a tárgyalások szempontjából – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS