A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt áll nyerésre országos szinten a vasárnap este befejezett lengyel helyhatósági választások első fordulójában, több helyi önkormányzatot viszont továbbra is az ellenzéki koalíciók irányíthatnak – derül ki a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérésből.
Az exit poll szerint a PiS összességében a szavazatok 32,3 százalékát nyerte el, míg az ellenzéki Polgári Platform (PO) és a Modern (Nowoczesna) választási szövetsége, a Polgári Koalíció (KO) a voksok 24,7 százalékára tett szert. A szintén ellenzéki Lengyel Parasztpárt (PSL) 16,6 százalékot kapott. Több helyen a KO és a PSL feltehetőleg koalíciókat köt.
A részvételi arány 51,3 százalékos volt, ami rekordmagas eredmény a rendszerváltás utáni helyhatósági választások történetében.
Kilenc vajdaságban győzött a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a vasárnap este befejezett lengyel helyhatósági választások első fordulójában, a kormányellenzéki Polgári Koalíció (KO) hét vajdaságban kapta a legtöbb szavazatot – derül ki a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérésből.
Az IPSOS által készített exit poll eredmények azt mutatják, hogy a PiS a hagyományosan konzervatív keleti vajdaságokban kapott nagyobb támogatást, emellett a nyugatabbra fekvő Alsó-Sziléziai vajdaságban is nyert. Az ellenzéki tömörülések viszont egyes vajdaságokban többségi koalíciót köthetnek.
Tíz nagyváros főpolgármester-választására vonatkozóan is készült exit poll. Ennek alapján hat helyen, ezen belül Varsóban a KO jelöltje győzött. Katowicében a PiS által is támogatott független jelölt nyert. Három nagyvárosban (Krakkó, Gdansk, Kielce) második fordulót kell tartani, ott a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több, mint 50 százalékát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS