Az egyiptomi biztonsági erők tűzpárbajban megöltek 19 iszlamista szélsőségest, köztük azokat, akik elkövették a kopt keresztény zarándokok elleni minapi gyilkos merényletet, hét ember halálát és további 19 megsebesülését okozva – közölte vasárnap az egyiptomi belügyminisztérium.
A fegyveresek támadása Minja tartományban, a Kairótól 260 kilométerre délre lévő Hitvalló Szent Sámuel-kolostor közelében történt. A halálos áldozatok között nők és gyerekek is vannak. A szélsőségeseken sivatagi rejtekhelyükön, Minja nyugati részén ütöttek rajta a biztonsági erők a belügyminisztérium szerint, amely fényképeket mutatott be a megölt militánsok holttestéről. Az iszlamisták tüzet nyitottak, amikor rájuk találtak – közölték.
Pénteken az Iszlám Állam terrorszervezet a szócsövén, az Aamák “hírügynökségen” keresztül jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. Annak ellenére, hogy a dzsihadisták állításuk alátámasztására nem szolgáltattak bizonyítékot, ismételten kifejezték szándékukat, hogy megbüntetik a kopt keresztényeket, mert támogatják Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. Az IÁ már korábban is több merényletet hajtott végre egyiptomi keresztények ellen.
Forrás: MTI; Vezető kép: EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS