Csaknem ötezer migráns hagyta el Mexikóvárost szombaton, hogy tovább folytassa útját az Egyesült Államok felé – jelentették hírügynökségek.
A hatóságok öt metrószerelvényt helyeztek üzembe a migránsok elszállításának céljából – közölte a mexikóvárosi közlekedésfelügyelet. Az embereket Mexikóváros határához szállították, ahonnan azok gyalog a szomszédos Queretaro állam felé folytatták útjukat. Szemtanúk beszámolói szerint ebben a menetben is vannak gyerekek.
Pénteken a menet szervezői már bejelentették, hogy akkor is továbbmennek az Egyesült Államok felé, ha nem kapják meg a buszokat, amelyeket korábban kértek. Még ugyanazon a napon egy kisebb, csaknem ezerfős csoport valóban elhagyta a mexikói fővárost. A közép-amerikai migránsok nagyobb csoportja október 13-án kelt útra a hondurasi San Pedro Sula városából. Az elsősorban Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból származó migránsok szintén az Egyesült Államok határához tartanak.
Donald Trump amerikai elnök többször is kijelentette, hogy a karaván tagjai nem léphetnek be az Egyesült Államok területére, a menetet pedig “inváziónak” nevezte, továbbá bejelentette, hogy Washington több, mint ötezer katonát küld az ország déli határára a már odavezényelt mintegy kétezer nemzeti gárdista mellé.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS