Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerint Brüsszel bevándorláspárti politikusai folytatják a Magyarország, a magyar polgárok elleni támadást, erről szól az Általános Ügyek Tanácsának hétfői meghallgatása is, amely újabb nyomásgyakorlás Magyarországra.
Az EP-képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az ülésen “faramuci módon” lehetőséget adnak az egyik legnyíltabban migránspárti képviselőnek, Judith Sargentininek, hogy elmondhassa – a korábban már a róla nevezett jelentésben is megfogalmazott – alaptalan vádjait Magyarországról. Ahogy az egész Magyarország elleni támadás, úgy a hétfői tanácsi meghallgatás is a jövő évi EP-választási kampány része Brüsszel bevándorláspárti politikusai oldaláról – értékelt Deutsch Tamás.
Hozzátette: mára mindenki előtt világossá vált, hogy az EU-ban az egyik legélesebb konfliktus a bevándorláspárti és a bevándorlás-ellenes erők közötti politikai vita, ráadásul ennek a frontvonalában Magyarország áll. Magyarország az elmúlt három évben világos és egyértelmű, sikeres és eredményes lépéseket tudott tenni az Európa felé irányuló tömeges, népvándorlásszerű illegális bevándorlóáradat megállításában. A magyar emberek világos és egyértelmű döntést hoztak népszavazáson arról, hogy nem kérnek az illegális bevándorlók áttelepítésére vonatkozó kvótából, továbbá a tavaszi országgyűlési választáson arról, hogy Magyarország nem kíván bevándorlóország lenni – mondta.
Deutsch Tamás szerint ezek a demokratikus döntések váltják ki a Magyarország ellen irányuló nyomásgyakorló lépéseket, ezek között a Sargentini-jelentést “az összes hazugságával, tévedésével, valótlanságával, politikai rágalmával”. A fokozódó nyomásgyakorlás ellenére sem a magyar polgárok, sem a kormány, sem a magyar néppárti európai parlamenti képviselők nem fognak változtatni a bevándorlást elutasító álláspontjukon – jelentette ki. Határozott, világos és egyértelmű nemet mondunk a már az unió területén lévő illegális bevándorlók áttelepítésére, bármilyen kötelező kvóta szerinti elosztásukra. Nemet mondunk a határőrizet jogának elvételére, a Soros-hálózat bevándorlást-támogató tevékenységére, az ENSZ migrációs csomagjára, és nemet mondunk az uniós pénzekkel feltöltött anonim migránskártyákra is – mondta.
Deutsch Tamás szerint a Magyarországgal, a magyar polgárokkal szembeni, változatlan intenzitású nyomásgyakorlás még inkább aláhúzza a jövő májusi EP-választások jelentőségét. Májusban az EU valamennyi országában lehetőséget kapnak a polgárok arra, hogy elmondják a véleményüket a bevándorlás kéréséről. A választás jó lehetőséget teremt arra, hogy megtörjék a bevándorláspárti többség erejét és olyan EP jöjjön létre, amely tükrözi az európai polgárok többségének az álláspontját – közölte.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS