Ma már mindenki látja, hogy összefogással és egymás támogatásával békésebb és jobb életet tudnak biztosítani állampolgáraiknak a közép-európai országok – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémia megnyitó ünnepségén. A kormányfő beszédében kiemelte: ez megsokszorozza erőiket és felerősíti a közép-európai népek hangját még Brüsszelben is.
A pénteken átadott akadémia a magyar és a szlovák fél közös támogatásával valósult meg, közös akarat és elhatározás eredménye a komplexum, aminek külön értéket ad, hogy nemrég még a széthúzás volt a meghatározó a Kárpát-medencében – mutatott rá Orbán Viktor. A miniszterelnök kifejtette: minden jövőépítő nagy vállalkozáshoz szükséges a gazdasági és a politikai stabilitás, és a DAC csapata mögött mindkettő megvan, továbbá a sikernek előfeltétele a csallóköziek futballszeretete. A kormányfő emlékeztetett: a DAC csapat és az akadémia nagy utat tett meg az elmúlt években, és most újabb mérföldkőhöz ért. Arra is kitért, hogy a Máért tanácskozásról érkezett, ahol úgy döntöttek, hogy 2019 legyen a külhoni magyar gyermekek éve, az ő szempontjaikat sorolják az első helyre. Nemcsak a magyarok, hanem egész Európa közös jövője azon múlik, hogy összefogunk-e annak érdekében, hogy egészséges fiatal nemzedékeket neveljünk – mondta. Orbán Viktor szerint ezért fontos, hogy Magyarország és Szlovákia a politikai és gazdasági kapcsolatokon túl példaértékűen együttműködik a sport területén is, ami kiváló kapocs a két ország között. Kiemelte: az összefogás az egész régió sikere, és az együttműködés erősít, a széthúzás gyengít minket.
A sport összeköt, és benne a legszebb módon egyesül a harci szellem, a közösségi érzés és a tisztelet kultúrája – mondta, és hozzátette: a sport megtanítja a gyerekeknek az alázatot, a másik megbecsülését, a közösség fontosságát, a hűséget és a lojalitást. A kormányfő közölte: jelenleg Munkácson, Sepsiszentgyörgyön, Eszéken és Lendván is komoly akadémiai fejlesztések zajlanak, a Felvidéken pedig Révkomáromban és Rimaszombaton. De más sportakadémiákat is támogatnak, mert ezen intézmények mindegyike egy erőközpont, amely az egész régióra kisugározza jótékony hatását. Hozzáfűzte: az akadémiákon felnevelt sportolókra az egész nemzet büszkén tekint. Orbán Viktor megjegyezte: Dunaszerdahelyen a labdarúgás ma a virágkorát éli, és hamarosan a Mol Aréna is teljesen elkészülhet. Világi Oszkár, a DAC futballklub tulajdonosa köszöntőjében arról beszélt, hogy a XX. század történelme elvette a Szlovákiában élő magyaroktól az álmodás képességét, múltukból következtetve nem hisznek abban, hogy a mindennapokat és a jövőt maguk befolyásolhatják. Ezért sokan nem hitték, hogy megvalósulhat ez az akadémia, mégis létrejött, és Szlovákia legmodernebb akadémiája lett. Úgy vélte, ehhez elszántság kellett, bátorság, kitartás, eltökéltség és merészség. Világi Oszkár kiemelte: köszönik Magyarország támogatását, törődő odafigyelést, amelyet csak az elmúlt években éreznek az anyaország részéről.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Kerstin Joensson
Facebook
Twitter
YouTube
RSS