Kovács Zoltán kormányszóvivő Twitter-üzenetben emlékeztette szerdán Johannes Hahn uniós biztost arra, hogy az Európai Bizottság egy 2018 tavaszi, Macedóniáról írt országjelentésében azt írta, fennáll az igazságszolgáltatásba való politikai beavatkozás veszélye a nyugat-balkáni országban.
A kormányszóvivő emellett felhívta az unió Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatóságának biztosának figyelmét az Európa Tanács kínzás elleni ügyekkel foglalkozó bizottságának 2017. októberi jelentésére is. Ebben az áll, hogy az idrizovói börtönben az egészségügyi ellátás továbbra is teljes mértékben elégtelen, mely a fogvatartottak életét veszélyezteti, a börtön több részében a fogva tartás feltételei embertelennek tekinthetőek. A jelentés emellett a korrupció súlyos mértékű elterjedését is említette, pénzért jobb cellába kerülhet az elítélt, gyógyszereket kaphat, mobiltelefont, akár kábítószert is szerezhet.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS