Franciaország és Belgium után Olaszországban is szerveztek “sárgamellényes” tüntetést, szombat este egy tucat aktivista zárta el az utat Genovában egy autópálya-felhajtónál.
Az arcukat elfedő tiltakozók az olasz autópálya-üzemeltető magáncég (ASPI) elleni jelszavakkal firkálták össze a sztráda egyik útdíj-fizetőkapujának falait. Az ASPI üzemeltette az augusztus 14-én leszakadt genovai Morandi autópálya-völgyhídat is. Az összeomló Morandi völgyhídról több, mint harminc gépjármű zuhant 45 méteres mélységbe, és 43 ember halt meg a katasztrófában.
Az aktivisták által osztogatott egyik röplapon “autópálya=gyilkosság” volt olvasható. A tiltakozók közül egyesek füstgránátokat hajigáltak az autópályára, de a helyszínre érkező rendőrök elől kereket oldottak. A tüntetők cselekedeteit térfigyelő kamerák rögzítették, a rendőrség nyomozást indított.
Franciaország-szerte második hete tiltakoznak a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárgamellényesek tömegei az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jei emelése ellen. A tüntetések időközben Emmanuel Macron francia államfő politikája elleni általános elégedetlenségbe csaptak át. Belgiumban a kormány a gépjárműveket érintő adópolitikája miatt vonultak az utcákra sárgamellényes tüntetők.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS