A magyar emberek biztonsága és védelme azt diktálja, hogy a migrációs válságot csökkentsék, és a humanitárius segítségnyújtást a helyi közösségekkel együtt valósítsák meg, ezt célozza a parlament által szerdán tárgyalni kezdett Hungary Helps programról szóló törvényjavaslat is – mondta Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.
Juhász Hajnalka jelezte: létrehoznak a Hungary Helps programban egy ügynökséget, amely várhatóan a jövő évben kezdheti meg működését. A képviselő kifejtette: az ügynökség egy száz százalékig állami tulajdonú, közfeladatot ellátó nonprofit zrt. lesz, és tevékenységei közé tartozik annak koordinálása, hogy az adományok a helyi közösségekhez közvetlenül jussanak el. Szintén feladata lesz majd a projektek előkészítése, a támogatási-adományozási szerződések bonyolítása, az utánkövetés, valamint a fiatal üldözött keresztények ösztöndíj-programjának a szervezése.
Az ügynökség létrehozásához tanulmányozták a V4-es országok ilyen jellegű tevékenységét is – jelezte a kormánypárti képviselő. A KDNP-s politikus emlékeztetett: a Hungary Helps program kiemelt célja, hogy Magyarország továbbra is keresztény kultúra és ország maradhasson. Rámutatott: hisznek abban, hogy ez a fajta segítségnyújtás alkalmas arra, hogy a migrációs válságra valódi alternatívát, valódi kereszténydemokrata választ adjanak. Az a cél, hogy a segítséget a helyi közösségekhez vigyék és ne a bajt engedje be Európába – fogalmazott Juhász Hajnalka. A KDNP-s képviselő kiemelte a fejlődő országok stabilitását elősegítését is, s fontosnak tartotta, hogy a helyi közösségek érdekeit, igényeit megvizsgálva tudjanak nekik segítséget nyújtani, és megelőzzék, hogy a szülőföldjüket elhagyják, elvándoroljanak. A program elsődlegesen a Közel-Keletre – Szíriára, Irakra és Libanonra – irányul, de vannak afrikai támogatások is – tette hozzá.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS