A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében mintegy 170 millió forint összértékben felújított újabb négy magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István miniszteri biztos csütörtökön Kárpátalján.
A Munkácshoz közeli Szernye település felújított Hétszínvirág óvodájának avatóünnepségén mondott beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos örömének adott hangot, hogy több hónapos “kényszerszünet” után folytatódik a magyar kormánytámogatással megújult kárpátaljai gyermekintézmények hivatalos átadása. Mint hangsúlyozta, örvendetes az is, hogy az intézményátadások megtörik a magyar-ukrán kapcsolatokat az utóbbi időben jellemző rossz hírek sorozatát, és egyúttal jelzik Magyarország kormányának jó szándékát, hogy Kárpátalja magyarlakta és vegyes lakosságú településein mélyreható pozitív változást vigyen véghez az óvodák világában. A miniszteri biztos szerint az óvodafejlesztések megvalósítása egyúttal jelzi azt is, hogy a kárpátaljai magyarság mögött egy erősödő és gyarapodó Magyarország áll.
A program célja nem más, mint a helyi magyarság szülőföldön történő megmaradásának elősegítése, de az óvodafejlesztési projekt kárpátaljai megvalósítása az ukrán állam számára is támogatást jelent – tette hozzá. Megköszönve a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek (KMPSZ) az óvodafejlesztési programban történő közreműködését, Grezsa István kiemelte: élmény lesz a kárpátaljai magyar gyermekek számára az óvodába járás és nevelőiknek a munka a modern intézményekben. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke beszédében – köszönetét kifejezve a magyar kormánynak – elmondta, hogy csütörtökön megtörténik a 40. felújított kárpátaljai magyar óvoda átadása, ami óriási segítség a családoknak, hiszen a szülők civilizált körülmények között tudhatják gyermekeiket. Az óvodafejlesztési programból sokat profitál az ukrán állam is – folytatta -, mert az adók befizetésével hozzájárul a gazdaság “kifehérítéséhez”, ugyanis minden beszerzés, munkavégzés hivatalosan, a törvények betartásával történik. Ráadásul a projekt munkahelyeket teremt, így sokan nem kényszerülnek külföldi munkavállalásra – emelte ki a szakember, jelezve, hogy jövőre Kárpátalján elkezdődik az óvodafejlesztések második üteme.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS