A vízilabdában még mindig mi vagyunk a császárok: a Ferencváros pénteken Európa (és a világ) legjobbja lett, miután óriási meccsen, ötméteresekkel legyőzte a görög Olympiakoszt. A Fradi győzelme attól is különleges, mert nagyjából két évtizede történt meg utoljára, hogy a Szuperkupa-döntőben a “kisebbik” kupát elhódító csapat elkapja a Bajnokok Ligája-győztes ellenfelet. Az, hogy ez végtelenül izgalmas meccsen, Budapesten és ötméteresekkel sikerült, csak még édesebbé teszi a sikert.
Óriási meccset játszott Budapesten az Eurokupa-győztes Ferencváros a Bajnokok Ligája-trófeát elhódító görög Olympiakosszal. A hangulatra finoman szólva sem lehetett panasz, egészen egyedülálló volt a szurkolás, és ez többször átlendítette a holtpontokon a magyar csapatot, s nyilván a végjátékban is segített.
Az Európai Szuperkupa-döntő első negyede döntetlennel zárult, de a második a görögöké volt. Az ellenfél keményen védekezett, a Fradi több kapufát lőtt, így az Olympiakosz 4–2-re elhúzott. Reménykedtünk abban, hogy a szünet után a Ferencváros jobban sáfárkodik majd a helyzeteivel, és nem is kellett csalódnunk. A magyar csapat 4–1-re megnyerte a harmadik negyedet, világklasszisunk, Varga Dénes három gólt vállalt a fordításból, szokása szerint mindent bemutatott, amit ebből a sportágból ismernünk kell. Bár a záró játékrészben két góllal is elmentek a mieink, a görögöknek még volt válasza: egy perccel a vége előtt kiegyenlítettek, és mivel maradt az állás (7–7), jöhettek az ötméteresek.
A mindent eldöntő büntetőpárbaj már a mieink végtelen higgadtságáról és Vogel Soma bravúrjáról szólt. Mivel a görögöknél ketten is hibáztak, nálunk meg senki, az ötödik ötméteresre már nem is volt szükség: megnyerte a Szuperkupát a Ferencváros! Története során immár harmadszor – nem sok egyesület mondhatja ezt el magáról Európában.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS