Mivel a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től, az Egyetem kénytelen a mai napon bejelenteni, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében. Döntésünket azért ma hozzuk nyilvánosságra, hogy időben tudjunk hallgatókat toborozni a következő tanévre – írja az egyetem a közleményében.
A CEU-t kiszorították
– mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.
Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szövetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából
– tette hozzá.
Bécs városa és az osztrák szövetségi kormány elkötelezett az akadémiai szabadság és kutatás mellett, és tárt karokkal fogad bennünket. Miközben el vagyunk keseredve, hogy elhagyni kényszerülünk Budapestet, örülünk, hogy hallgatóink egy másik nagyszerű közép-európai városban tanulhatnak majd
– mondta Leon Botstein, a CEU Kuratóriumának elnöke.
Az oktatásért is felelős humán tárca államtitkára blöffnek tartja a CEU költözését. Rétvári Bence korábban a Hír Televíziónak azt mondta: az intézmény eddig nem tudta bizonyítani, hogy külföldön is van működő egyetemi képzése, amely alapján Budapesten is kiadhat diplomát.
Meg kell becsülnünk a saját, hazai egyetemeinket, azokat kellő helyen kell értékelni, nagyon sok rangsorban nagyon szép helyezéseket érnek el, a felsőoktatási normatíva 40 százalékkal fog emelkedni a hallgatói normatíva a következő két esztendőben
– nyilatkozta az államtitkár. Hozzátette, hogy a hazai felsőoktatást továbbra is erősíti a magyar kormányzat.
Legyünk büszkék a hazai intézményeinkre és egy ilyesfajta politikai blöff, egy ilyen politikai hadjárat nem kell, hogy veszélyeztesse a magyar felsőoktatás megítélését
– mondta.
Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS