Ahhoz, hogy a lengyelek jól és biztonságban élhessenek, az európai uniós tagság szükséges, mégpedig önrendelkező tagság – jelentette ki a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski pénteken a tömörülés parlamenti frakciójának tanácskozásán.
A kétnapos, Varsó melletti községben szervezett értekezlet fő témája a jövő májusban esedékes európai parlamenti, majd az őszi lengyel parlamenti választásra való felkészülés. Kaczynski két részből álló beszédet mondott, az első felét a média rögzítette, a másik – a PiS belső ügyeire vonatkozó – rész zárt ajtók mögött hangzott el. A 2019-es év hosszabb időre eldönti Lengyelország sorsát – hangsúlyozta Kaczynski, aki szerint a lengyelek elvárják, hogy országuk eljut a Nyugat-Európára jellemző szintre, szavatolja majd a jólétet, a biztonságot és a stabilitást. Annak, hogy a lengyelek a nyugat-európai életszínvonalon élhessenek, több előfeltétele van – mondta a PiS elnöke, sorolva egyebek mellett a gazdasági ciklusokra reagáló, válságokat megelőző politikát, a hazai tőke fejlesztését, valamint a nemzeti pénznem megőrzését. Szükséges továbbá, és ezt nagyon hangsúlyosan mondom, európai uniós tagságunk, önrendelkező tagságunk – folytatta a politikus. A kedvező fejlődés előfeltételeinek megteremtése a PiS választási győzelmén múlik – emelte ki, utalva a jövő évi lengyelországi választásokra. Jaroslaw Kaczynski megállapította: minden demokratikus államban nehéz az abszolút parlamenti többség megszerzése. Lengyelországban a jelenlegi kormánypárt azért is van hátrányos helyzetben az ellenzékkel szemben, mert a belpolitikai vitában a PiS “betartja a demokratikus és a jogállami elveket, miközben a másik fél semmibe veszi e szabályokat” – jelentette ki, rámutatva a kormánynak nem kedvező média túlsúlyára Lengyelországban, valamint arra, hogy az ellenzéket bizonyos külföldi szereplők támogatják.
Kaczynski teljes erővel elutasítandó, a közvélemény megtévesztését célzó fogásnak nevezte, hogy azonos módon értelmezzék a PiS-kormány idején történt, valamint a 2015-ig kormányzó, a jelenleg ellenzéki Polgári Platformhoz (PO) fűződő korrupciós botrányokat. Szerinte a PiS mindent megtesz az áthágások minimalizálásáért, miközben a PO a legkisebb mértékben sem reagál ezekre. A PiS esetében Kaczynski feltehetőleg a lengyel bankfelügyelet korrupciós gyanú miatt nemrég lemondott elnökének esetére utalt. A PO-ról a politikus hosszan sorolta az utóbbi évek legnagyobb korrupciós botrányait, közöttük az előző kormány idején történt, jelenleg az ügyészség által vizsgált áfa-kiesést. A lengyel pénzügyi tárca becslései szerint 2008 és 2015 között a lengyel állami költségvetés 250-265 milliárd zlotyt – 18,9-20 billió forint – érő kiesést szenvedett az áfacsalások miatt. Nagyon sok minden arra vall, hogy egy átfogó botrányról volt szó, és a kormány bizonyos mértékben tolerálta azt – jelentette ki a PiS elnöke, hozzáfűzve: ez egyszerűen annak a kormánynak a botránya volt. Kaczynski az emberi jogok drasztikus megsértésével is vádolta a PO-kormányt, sorolva az akkori kormányellenes tüntetéseken alkalmazott rendőri erőszak eseteit, köztük azt, hogy egy 2015-ös bányásztüntetésen a rendfenntartó erők gumilövedéket használtak. A politikus hangsúlyozta: pártja biztosítja a jogállamiság megőrzését, a kormány által folytatott reformok, köztük az uniós szervek által bírált igazságügyi reform éppen a jogállamiság betartását célozza. A reform célja, hogy a bíróságok ne legyenek politikailag elfogultak, az igazságügy olyan szabályok szerint működjen, amelyeket Európában már régen megszabtunk, Lengyelországban viszont a sokéves kommunizmus miatt nehezen érvényesíthetők – fejtette ki Kaczynski. Piotr Semka, a DoRzeczy konzervatív hetilap szerkesztője a lengyel köztévében úgy kommentálta Kaczynskinak az EU-tagságra vonatkozó kijelentését: a PiS elnöke hangsúlyosan el akarta utasítani azokat az utóbbi időben az ellenzék részéről elhangzó nézeteket, miszerint a lengyel kormány ki akarja léptetni Lengyelországot az EU-ból, egyúttal hangsúlyozni kívánta a lengyel szuverenitást az unión belül.
Forrás: MTI; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS