Haszan Róháni iráni elnök arra figyelmeztetett szombaton, hogy terrorizmus, drogok és menekültek “áraszthatják el” a Nyugatot, ha az Irán ellen újra bevezetett amerikai szankciók meggyöngítik az iráni bűnüldöző szerveket.
Figyelmeztetem azokat, akik szankciókat foganatosítanak, hogy amennyiben ezek (a korlátozások) gyöngítik Irán képességét a drogkereskedelem és a terrorizmus elleni harcban (…), ti (a Nyugat) nem lesztek biztonságban a drog, a menedékkérők, a pokolgépek és a terrorizmus áradata miatt
– fogalmazott Róháni négy térségbeli ország, illetve Kína, Oroszország parlamenti elnökeinek teheráni találkozóján mondott beszédében, amelyet az iráni tévé is egyenes adásban közvetített. Róháni gazdasági terrorizmusnak nevezte Washington kivonulását az iráni atomalkuból. Az effajta politika szerinte félelmet gerjeszt az érintett országban, és elriasztja azokat az országokat, amelyek ott akartak volna befektetni.
Irán számára komoly problémát jelent a drogcsempészet, tekintettel arra, hogy szomszédos a világ legnagyobb ópiumtermelő országával, Afganisztánnal, illetve Pakisztánnal, amely a kábítószer-kereskedelem fontos tranzitországa. Egy négy évvel ezelőtti ENSZ-jelentésben az szerepelt, hogy 2012-ben Iránban kobozták el a világon lefoglalt ópium kétharmadát, illetve a heroin és morfinszármazékok egynegyedét.
Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodásból, azzal az indokkal, hogy az amerikai kormány megítélése szerint Irán kijátssza az egyezményt. A megállapodás értelmében Irán lemondott az urándúsításról, és ennek fejében a nemzetközi közösség beleegyezett a korábban életbe léptetett büntetőintézkedések fokozatos feloldásába. Washington azonban a megállapodás felmondásával egy időben a szankciók újbóli bevezetéséről is döntött. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Teherán betartja a megállapodást.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter szombaton azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy több fegyvert ad el a Közel-Keleten, mint amennyire a térségnek szükség van, és ezzel puskaporos hordóvá változtatja azt.
Az amerikai fegyvereladások mértéke hihetetlen, és messze meghaladja a regionális szükségleteket, ami arra utal, hogy az amerikaiak nagyon veszélyes politikát folytatnak
– mondta Zarif.
Forrás: MTI; Vezető kép: Daily Express
Facebook
Twitter
YouTube
RSS