Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte: tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.
A köztársasági elnök “gazdasági és szociális rendkívüli állapotot” hirdetett ki, és elmondta: az a célja, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából. Emmanuel Macron konkrét intézkedéseket is bejelentett a tüntetők anyagi terheinek enyhítésére: a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelést jelent.
A 2 ezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékot fizetni, a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől. Ez utóbbi, Nicolas Sarkozy államfő (2007-2012) által bevezetett intézkedést az előző elnök, a szocialista Francois Hollande törölte el. Emmanuel Macron arra kérte a munkáltatókat, hogy minden munkavállalónak fizessenek év végi bónuszt, amely adó- és járulékmentes lesz.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/AP/Francois Mori
Facebook
Twitter
YouTube
RSS