Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a kisebbségek jogát az emlékezésre és az emlékművek állítására, de ők is tartsák tiszteletben a többség jogát erre – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a legutóbbi Sajtóklubban, ahol a műsorvezető Bayer Zsolt arról kérdezte őt és Huth Gergelyt, illetve Szentesi Zöldi Lászlót (a videón 29:50-től), hogy miért őrjöng az Index.hu a vörösterror áldozatainak emlékművének helyreállítása miatt. Az eredetileg 1934-ben felállított emlékmű az „A nemzet vértanúinak, 1918-19” feliratot viselte. A műsorban elhangzott: végre helyreáll a történelem, hiszen a kommunista ősbűnnek végre lesz emlékműve, Nagy Imre szobra pedig Marx és Engels egykori monumentális szobra helyére kerülhet a Jászai Mari térre.
Az ügy előzménye: nehezen viseli az Index, hogy Nagy Imre szobra elköltözik a Vértanúk teréről, és visszaállítják a tér 1944-es állapotát. A balliberális propagandaportálon megjelent véleménycikk történelemhamisítással vádolja a kormányt, de olyan elánnal teszi ezt, hogy maga is beleszalad néhány igen meredek állításba.
A kommunista szoborrombolások okozta sebek meggyógyítása a kormány nyíltan vállalt célja, az Index cikke szerint viszont nem is volt „őseredeti” állapota a térnek. Mondjuk az első emberi megtelepedés előtt, a kőkorban feltehetően víz vagy őserdő borította a területet, annak visszaállítása aligha lehetséges és célszerű, a kommunista szoborrombolások okozta sebek meggyógyításához azonban minden bizonnyal a kommunista szoborrombolások (és a háborús pusztítás) előtti pillanatot kell megragadni, amely 1944-ben volt. Márpedig akkor a Nemzeti Vértanúk Emlékműve állt ott. Ez ellen az sem érv, hogy a kifogásolt emlékmű csupán tíz évet kapott a sorstól, mert visszajöttek a kommunisták, és egyik első dolguk volt lerombolni a saját kegyetlenkedéseikre emlékeztető szobrot.
Ezután jön a következő világbajnok kifogás: az emlékmű sosem tükrözött nemzeti konszenzust, kezdetektől megosztó volt. Igen, mint a magyar állam történelmének bármelyik eddigi döntése. Nem lehet olyan döntést hozni, amely az ország minden lakójának véleményét tükrözi, azt meg tudjuk, hogy a kommunistáknak különösen nehéz a kedvében járni, amikor nincsenek hatalmon, hiszen az ő alapközérzetüket ez nagyrészt lerontja.
A bemelegítő kifogások után jön a cikk fő állítása, miszerint történelemhamisító az emlékmű, vagyis pontosabban az azt övező történelmi-emlékezetpolitikai kontextus. A Horthy-korszakban ugyanis augusztus 6-án ünnepelték a Tanácsköztársaság valójában augusztus 1-jei bukását. A hat napnyi különbséget Peidl Gyula szociáldemokrata kormányának ténykedése töltötte ki, amelynek az ölébe hullott a hatalom Kun Béláék elmenekülése után, és akiket Horthyék 6-án megbuktattak. Előbb Horthyék, majd most Orbánék is elvitatják szegény szocdemektől a történelmi érdemet, miszerint valójában ők buktatták meg a kommunista rémuralmat – sérelmezi az Index cikke, hozzátéve, hogy ráadásul Horthyék az őszirózsás forradalomtól számították a vörösterror időszakát. Még szép – tehetjük hozzá –, hiszen már az őszirózsás forradalom első napján meggyilkolták Tisza Istvánt, ráadásul a forradalom vezérei és a későbbi kommunista vezetők között nem elhanyagolható személyi átfedések voltak.
Füredi Richárd alkotása, a Nemzeti Vértanúk Emlékműve – Forrás: Fortepan
Ami pedig a lényeg: ugyanazokról a szociáldemokratákról van itt szó, akik minden egyes történelmi alkalommal, így 1919-ben, majd 1948-ban is egyesültek a kommunistákkal, ezzel megalapozva, bebiztosítva utóbbiak hatalomátvételét és diktatúráját. Aztán amikor Kun Béla és csapata eliszkolt a reménytelen katonai helyzet elől augusztus 1-jén, akkor néhány napra, a szétdúlt országban a rendrakás feladatát vállaló Horthyék megérkezéséig visszahullott a hatalom a szocdemek kezébe. Ezt pedig, hogy a kommunista népbiztosok nem várták be őket, az Index szemrebbenés nélkül úgy tálalja, mintha nem az ellenforradalom buktatta volna meg a Tanácsköztársaságot.
Végül persze megjönnek az esztétikai érvek is. A „robusztus, militáns, fajvédő jegyeket magán hordozó” szobor helyére állították Nagy Imre „békés rezignáltsággal a parlament felé tekintő” szobrát – kesereg szakértői hangnemben a propagandalap. A szegényparaszti családba született géplakatos, 22 éves korától szociáldemokrata, majd 24 évesen már bolsevik Nagy Imre „sztálini diktatúra szolgálatában tévelygő polgár” minősítésénél már tényleg viccre gyanakszunk, de ezután hamar vége is a cikknek, így szerencsére nem derült ki, hogy a szerző komolyan gondolta-e, amit írt.
Forrás és a műsor további részletei: Echo TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS