Nemcsak Európában égető kérdés a migráció, hanem az Egyesült Államokban is. Egyesek nem kímélnek sem pénzt, sem energiát – szinte uszítják az emberek tömegeit a szegény országokból -, hogy kerekedjenek fel és jussanak be világszerte a fejlett államokba. Aki szembe próbál szállni a látványos tervvel, az rasszista, homofób, fehér felsőbbrendű és természetesen náci. Így megy ez a világ vezető hatalmánál is, hiszen az Egyesült Államok vezetése folyamatosan kapja a brutálisabbnál brutálisabb támadásokat a baloldaltól, amiért nem hajlandó befogadni a több ezer fős, Közép-Amerikából induló migránskaraván tagjait csak úgy puszira. A recept ugyanaz, mint Európában: tökéletes nyomásgyakorlás a médiában, hazugságok és álságos emberi jogi szólamok, miközben az állam működőképességét próbálják meg aláásni azok, akik elvileg az adott ország állampolgárai.
A hónapok óta témát szolgáltató migránskaraván tagjai már egy ideje az amerikai-mexikói határon időznek, több százan megpróbáltak átszökni, nagyobb részük a határ mexikói oldalán, Tijuanában táborozott le, de közben egyre több részlet derül ki a viselt dolgaikról és arról, hogy vajon kik alkotják ezt a több ezres csoportot. Ha ezt megnézzük, talán érthető, hogy miért áll ellen minden baloldali érzékenyítésnek Donald Trump és az amerikai vezetés a befogadásukat illetően. A balliberális oldal folyamatosan arról beszélt, hogy embertelenség nem befogadni a “menekülteket”, akik csupán azért keltek útra, mert életveszélyben voltak hazájukban.
Többszörös hazugság
Azért többszörösen hazug ez a narratíva, mert bár rengeteg helyen nehéz az élet, ettől még nem kerekedhet fel minden szegény ember és özönvízszerűen nem áraszthat el egy másik országot, ahol jobban élnek az ott lakók. Amiatt is gonosz dolog ez az őket bátorítóktól, mert kihasználják a kiszolgáltatottságukat, azt, hogy befolyásolhatók, és egy olyan szép és gazdag világot ígérnek nekik, mely valójában nem érhető el a számukra, legalábbis nem úgy, ahogyan vázolják.
Ezért, amikor szembesülnek azzal, hogy nem várják őket tárt karokkal, a reményük átfut keserűségbe és gyűlöletbe, pedig az őket felhasználó liberálisokon kívül senki sem ígérte nekik, hogy megoldódnak a gondjaik varázsütésre. Emellett sajnos nem azok az emberek vannak többségben, akik végső elkeseredésükben kelnek útra, ugyanis rengeteg bűnöző, drogfüggő található a migránskaravánban és próbál a csoporttal együtt bejutni az Egyesült Államokba.
Akik bátorítják a migránsokat, azok az igazi bűnösök
Ha Európát nézzük, akkor ugyanez a helyzet: ömlenek az iszlamisták, bűnözők, céltalan kalandorok a jobb életre vágyó tömeggel és azokkal a kevesekkel, akik valóban az életüket mentik. Akik káoszt előidézve bátorítják őket, azok az igazi bűnösök.
Bizonyos körök Közép-Amerika szegényeit hergelték fel, és az utóbbi hónapokban több ezren el is indultak észak felé, az ígéret földjére, ahol azonban a Trump-adminisztráció nem várja őket tárt karokkal. A baloldali és liberális média először letagadta a karaván létezését, amely kitartóan igyekezett elsősorban Hondurasból az Egyesült Államok felé, a vonulók száma pedig napról napra nőtt, egyre többen csatlakoztak az útnak indulókhoz. Október 19. óta körülbelül kilencezer közép-amerikai – többségében hondurasi – migráns érkezett Mexikóba több csoportban, közülük több, mint hétezren jutottak el az amerikai-mexikói közös határnál fekvő Tijuanába vagy Mexicaliba. Közben újabb csoportok indulásáról is hírek keringenek.
Balliberális stratégiaváltás
Szép lassan a balliberálisok is kommunikációs stratégiát váltottak: egyesek már nem tagadták a migránskaraván létezését, azonban azt mondták, hogy kötelesség befogadni őket, hiszen szegény szerencsétleneket üldözik, a szemét náci Trump pedig nem akarja beengedni őket. Elsősorban gyermekeket próbáltak fényképezni, bár olyan sokat nem találtak a tömegben, ugyanis – ahogy az Európa felé igyekvők – az Egyesült Államok felé tartó emberáradat is jórészt fiatal férfiakból állt.
De volt itt még más probléma is, hiszen az amerikai Fox News hírcsatorna tudósítói is ellátogattak a helyszínre és megtudták, majd csütörtökön hírül adták, hogy a közép-amerikai migránskaraván tagjainak mintegy egyharmadát súlyos betegségekkel kell kezelni. A tijuanai egészségügyi hatóságok szóvivője a televíziónak elmondta: a városban jelenleg tartózkodó mintegy hatezer migráns közül 2267 ember különböző betegségek miatt kezelésre szorul. A szóvivő arról számolt be, hogy légúti fertőzésekkel, bárányhimlővel, tuberkulózissal és más súlyos betegségekkel küszködőket kell kezelni. Négy esetben AIDS-fertőzést is diagnosztizáltak, legalább 101 migráns tetves, és többen szenvednek különböző bőrbetegségektől. A szegényes higiéniai körülmények miatt bármelyik pillanatban fertőző májgyulladás-járvány törhet ki.
Szemét marad a nyomukban
Miközben a baloldaliak állandóan arról beszélnek, hogy ők a természet és az állatok legnagyobb barátai, hatalmas embercsoportokat indítanak el a semmibe, akik a tudósítások szerint mindenhol óriási mennyiségű szemetet hagynak, pusztítják a környezetet és több állatfaj is veszélybe került a mozgásterükben. Tucker Carlson a Fox News egyik műsorában elmondta, hogy az illegális bevándorlás milyen környezeti károkat okoz, hiszen számítások szerint egy illegális bevándorló legalább 3-4 kiló szemetet hagy maga után, miközben átszökik a határon; csak Arizonában évente több ezer tonna szemetet hagytak, tönkretették többek között a kaktuszok és más érzékeny növények vegetációját, melyek regenerálódására több évtizedre lenne szükség, de több állatfaj is veszélybe került az áldatlan állapotok miatt.
Hasonló pusztításról számolt be a Fox News-nak a tijuanai hatóság egyik képviselője is, aki elkeserítő állapotokat festett le a nézőknek városából. Miután erről beszélt a Fox News-nak, őt is és a műsor készítőit is hihetetlen elánnal támadták magukat liberálisnak mondó egyének, azonban Tucker Carlson, a hírcsatorna egyik leghíresebb műsorvezetője kijelentette, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni és mindig ki fogják mondani az igazságot.
Az erőszakos kisebbség akarata
Az ugyanis már nem érdekelte a baloldali médiát, hogy hogyan viselkedett a migránskaraván Tijuanában, ahol eltorlaszolták az utakat, megtámadták a helyieket, a nyílt utcán drogoztak, betörtek az otthonokba és mindenütt hatalmas szemetet hagytak maguk mögött. Emiatt a város vezetésének fel kellett lépnie ellenük, és több, mint 280 embert letartóztattak. Tijuana polgármestere, Juan Manuel Gastelum december elején jelezte: a városnak már csak néhány napra elegendő pénze van a migránsok ellátásához. Gastelum azt is elmondta korábban, hogy Tijuana körülbelül napi 30 ezer dollárt költ a migránsokra, viszont gondolniuk kell a saját lakosaikra is, hiszen ezzel a helyzettel az ő életkörülményeiket is veszélybe sodorják.
Ezeket a derék embereket várják szeretettel a liberálisok, hogy gazdagítsák tovább Amerikát, de ugyanez a helyzet Európában is. Aki felemeli a szavát, egyből a rasszista és fehér felsőbbrendűség címkéjével szembesül. Úgy tűnik, hogy mindenhol azért kell harcolni, hogy a megszokott rend fennmaradjon, és ne az erőszakos kisebbség akarata érvényesüljön, mely a pusztítást hozza magával.
Forrás: Fox News, Youtube, azbordertrash.gov; Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS