Nyílt levélben szólította fel a CÖF-CÖKA Judith Sargentinit, az Európai Parlament holland képviselőjét, hogy ne avatkozzon bele a magyar belügyekbe, és ne korteskedjen azok mellett, akik az utóbbi napokban számos embert megtévesztve igyekeznek megpuccsolni a törvényesen megválasztott magyarországi kormányt. Az alábbiakban a civil szervezet üzenetét változatlan formában közöljük.
Kedves Képviselő Hölgy!
Ön a minap azon javaslattal állt elő, hogy az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciója vitát kíván kezdeményezni „a magyar helyzetről” az Európai Parlament 2019. januári plenáris ülésén, mivel Önök szerint a legfrissebb magyar fejlemények komoly aggodalomra adnak okot. Abban akár egyet is érthetnénk, hogy a legfrissebb hazai történések komoly aggodalomra adnak okot, csak éppen mi, patrióta lelkületű magyar civilek, bizonyára egészen más szemszögből nézve s egészen másban találjuk ezen aggodalmunk alapvető okait. Hogy világosabb legyen Önnek: mi a barikád másik oldalán állunk!
Ön az újabb akciójával most azok oldalára állt, akik Magyarországon a jogállamiság működését nehezítő cselekmények sorát hajtották végre. Olyan felelőtlen, becstelen cselekmények sorozatát, amelyek akár ösztönzésül, bátorításul is szolgálhattak az utcai zavargók és erőszakos rendbontók számára. Ön a népszuverenitás legfőbb letéteményesének, az Országgyűlésnek a demokratikus működését ellehetetlenítő akaró – vagy a jogállami rendőrséggel s az egyes közintézmények dolgozóival szemben erőszakosan fellépő – szereplők oldalára állt. Ön a 2018. december 12-én, a magyar parlament ellenzéki performanszaiban megnyilvánuló, alkotmányos bunkóság oldalára állt!
Az Ön által jelszavakban rendszeresen védett jogállamnak éppen az a lényege, hogy a közhatalmat a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. A közhatalom jogcím, amelynek alapján az arra felhatalmazottak törvényeket hoznak; Ön, ha valóban a demokratikus jogállam elkötelezettje, bizonyára tisztában lehet azzal, hogy törvényeket, jogszabályokat mindig a többség hoz: a jogállam így, egyben a békés többség uralmát is jelenti, nem pedig egy erőszakos kisebbségét, akiket most Ön is bátorít!
A 2018 áprilisában tartott demokratikus választáson ismét felhatalmazást nyerő kormányerő – a törvényalkotó – jogában áll, hogy törvényeket hozzon, és egyben kötelessége, hogy fenntartsa a jogállami rendet. Az ellenzéknek pedig joga, hogy részt vegyen a kulturált keretek között zajló, s meghatározott eljárások keretében történő jogalkotási vitákban, s ilyen módon a véleményének is hangot adhat. Az ellenzéknek azonban nem joga, hogy erőszakosan lépjen fel az alkotmányos intézmények működése ellen, s hogy ezáltal aláássa az ezen demokratikus intézményekbe vetett közbizalmat! Nem áll jogában, hogy veszélybe sodorja egy demokratikus jogállam működését, s hogy anarchikus állapotok előidézésével kísérletet tegyen a jogállam felszámolására!
Ön, akinek egyébként semmi köze ahhoz, hogy a magyar nép kiket ruház fel közhatalommal és a kormányzási felelősség gyakorlásának jogával, semmilyen jogon nem állhat a törvényalkotás rendbontóinak és az utcák zavargóinak oldalára! Semmilyen jogon nem bátoríthatja a társadalom szereplőit a demokratikus normák sárba tiprására, és semmilyen jogon nem uszíthat a közrendet és a jogállami működés céljait biztosító közhatalmat gyakorlók ellen!
Ön, miként azt az Európai Parlament szeptember 12-i ülésén elfogadott különjelentésben és annak vitái során is megmutatta, csak akkor érzi fontos védendő értéknek a demokratikus jogállam doktrínáját, s a többségi elven működő parlamentarizmust, amikor az Önök politikai ízlésének és céljainak megfelelő agendát képviselő kormányok vannak éppen hatalmon. Vagyis Ön valójában nem képvisel semmilyen hiteles és elvszerű meggyőződést, s nem az európai polgárok érdekeit tartja szem előtt! Önnek semmi köze Magyarországhoz, Ön csupán egy nemzetek felett álló s az egész világon működő hálózat, a Soros-birodalom érdekeit védi! Követeljük, hogy Ön és EP-beli elvtársai fejezzék be ezt a hazánk elleni támadássorozatot, s egyúttal követeljük, hogy Soros György azonnali utasítással hívja vissza politikai megbízottjait!
Az Ön dicstelen munkája azonban valójában már szeptember 12-én véget ért, amikor elfogadtatta a Magyarországot és kormányát nyíltan támadó EP-határozatot. Akkor, amikor afölötti örömét fejezte ki az Önök számára kedvezően zárult szavazás pillanatában, hogy egy ország demokratikus többsége ellen sikeres támadást végrehajtva, fontos csatát nyerhettek meg. Ön tulajdonképpen ugyanezt teszi most is: örömmel és látszólagos meggyőződéssel, egy demokratikus módon sohasem felhatalmazott hálózat nevében támad meg egy demokratikus országot, s akar és akarnak dicstelen eszközökkel újabb csatát nyerni.
Nagy Imre híres szavait ideidézve: azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. A mi csapataink azonban a hazai civilek támogatásával, harcra készek, a kormány a helyén van. Ha szükséges, megmutatjuk a békés többség erejét, mi ugyanis alkotmányos eszközökkel vívjuk harcunkat. Ezt közöljük most Önnel, a magyar néppel és a világ közvéleményével.
CÖF-CÖKA vezetősége
Forrás: CÖF-CÖKA; Fotó: Bild
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS