Ügynökséget hoz létre a Hungary Helps program hatékony megvalósításához a kormány – olvasható a Magyar Közlönyben pénteken megjelent számában. A kormányhatározatban az áll: az állam száz százalékos tulajdonában álló nonprofit zrt.-t alapítanak, az alapításához és működés megindításához szükséges forrást haladéktalanul meg kell határoznia a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a pénzügyminiszter és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával.
A Miniszterelnökséget vezető miniszternek kell kidolgoznia a program működtetéséhez szükséges stratégiát és belső szabályzatokat. Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára a napokban az M1 tévécsatornán közölte: a Hungary Helps program két évvel ezelőtt indult politikai kezdeményezésként, és tulajdonképpen összefoglalta a magyar humanitárius segítségnyújtás alapelveit. Mint mondta, ilyen alapelv, hogy Magyarország a migrációt helyben szeretné megelőzni, és a válságrégiókban nyújt segítséget, hogy ne kelljen útnak indulniuk az ott élő embereknek. Emellett kiemelt figyelmet fordítanak az üldözött keresztény közösségekre, mert – mint az államtitkár fogalmazott – ez a világon a legüldözöttebb vallási csoport, és úgy gondolják, megérdemlik a szolidaritást, ami a megmaradásukhoz, túlélésükhöz kell.
Forrás: MTI; Fotó: Hungary Helps
Facebook
Twitter
YouTube
RSS