A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről, mert a kedvezmények hatása így már a januári jövedelemben jelentkezik – hívja fel a figyelmet szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
Ha a szülő lekési a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt, a munkáltató már csak februárra tudja figyelembe venni a nyilatkozatot, így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. Az adókedvezmény összege természetesen nem vész el, de legkorábban jövőre, az szja-bevallásban kérhető vissza, amihez ki kell egészíteni a NAV által készített bevallást. Az szja-bevallásokban rendszerint 1,1 millió magánszemély veszi igénybe a családi kedvezményt. Tavaly 727 ezren érvényesítették még januárban a kedvezményt, azaz adták le időben az adóelőlegről szóló nyilatkozatukat munkáltatójuknak.
A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. Az elsőházasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja. Adókedvezmény jár számos, tartósan fennálló betegség esetén is, például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek a személyi adókedvezmény mértéke az idén már havi 7450 forint. A családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye egymástól függetlenül érvényesíthető, így éves szinten a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezménye további 60 ezer forinttal csökkentheti a friss házas szülők adófizetési kötelezettségét.
A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg-nyilatkozat.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS