Bár 2018 decemberében maga Tarlós István főpolgármester tett feljelentést a BRFK-nál az elektronikus jegyrendszer visszásságai miatt, pénteki sajtótájékoztatóján Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje Tarlós politikai felelősségét firtatta a kérdésben. Emlékezetes, tavaly Tarlós István az esettel kapcsolatban a vizsgálat lezárultáig visszafogottságra intette az ellenzéket, azt javasolva, hogy találjanak maguknak más kampánytémát. A főpolgármester az esettel kapcsolatban portálunknak is nyilatkozott, amelyben elmondta, az eddig elkészült technikai eszközöket használni lehet; ha a BKK-tól esetleg el is veszik a projektet, a rendszer mindenképpen az állami MÁV-Volán elektronikus jegyrendszerbe fog integrálódni, “tehát sajnálatos késéssel, de az eredetinél jobb, kompatibilis megoldáshoz jutnak az utazók. A projekt tehát nem dőlt be.”
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint Tarlós István főpolgármestert akkor is politikai felelősség terheli az elektronikus jegyrendszer ügyében, ha a hatóságok jogilag nem marasztalják majd el. Sermer Ádám, az ellenzéki párt főpolgármester-jelöltje azt követően tartott sajtótájékoztatót pénteken Budapesten, hogy feljelentéskiegészítést tett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegyrendszerével kapcsolatban, átadva a rendőrségnek az ügyben készült sajtóhíreket, nyilvános adatokat. Kiemelte, az is azt mutatja, hogy súlyos problémák történtek az eddig mintegy 12 milliárd forintba kerülő projektnél, hogy a főpolgármester is feljelentést tett. Sermer Ádám reményét fejezte ki, hogy a rendőrség hamarosan elrendeli a nyomozást, majd megtalálják az ügy jogi felelőseit.
Kérdésekre megjegyezte, a Jobbikkal csak abban az esetben tudna együttműködni egy önkormányzati előválasztási folyamatban, ha a párt jelöltje is elfogadná a szabadelvű, liberális, toleráns politikai nézőpontokat.
Tarlós tette meg a feljelentést az e-jegyrendszer visszásságai miatt
Emlékezetes, Tarlós István még 2018 decemberében tett feljelentést az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) az e-jegyrendszer projekt ügyében. A Fővárosi Közgyűlésben a témával kapcsolatbab akkor arról beszélt, „tiszta vizet kell önteni a pohárba”; a feljelentést azért tették, hogy az illetékes hatóság vizsgálja ki, mi történt az ügyben.
Ennek az eredményét ésszerű lenne megvárni; az ellenzék addig találjon magának más kampánytémát
– tette hozzá. A testület egyébként a városvezetés javaslatára elfogadta a budapesti elektronikus jegyrendszer projektjének újraszervezését, miután a BKK szerződésszegés miatt felmondta a kivitelezővel a szerződést.
Ellenzéki képviselők vizsgálóbizottság felállítását követelték; az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusainak indoklása szerint a fővárost 12 milliárd forint kár érte az ügyben.
A projekt nem dőlt be
Az elektronikus jegyrendszer problémájával, illetve Dabóczi Kálmán alkalmasságával kapcsolatban portálunknak adott korábbi interjújában Tarlós István arról beszélt, az elektronikus jegyrendszer egy, a BKK-ra bízott projekt. Úgy vélte,
Dabóczi Kálmán elméleti felkészültsége jó és mindezek felett becsületes ember. Az ügy pontos részletei még nem egészen világosak, de a jelek szerint most sem tett olyat, ami a becsületébe vágna. Amiért muszáj a pozíciótól megválnia, az a tétovaság, a hibás helyzetfelismerés, a döntésképtelenség. Egy éve már egyszer megmentettem egy félresikerült akciója után.
Mint hozzátette,
miért állították nekem és helyettesemnek november 9-én, hogy a probléma megoldása megszületett, amikor kiderült, hogy nem így van?! Mindez nem maradhatott következmények nélkül!
Ugyanakkor arról is beszélt, az elkészült technikai eszközöket használni lehet, ha a BKK-tól esetleg el is veszik a projektet,
de mindenképpen az állami MÁV-Volán elektronikus jegyrendszerhez csatlakozunk, tehát sajnálatos késéssel, de az eredetinél jobb, kompatibilis megoldáshoz jutnak az utazók. A projekt tehát nem dőlt be.
Forrás: MTI/OS/PestiSrácok.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS