Nancy Pelosi, az amerikai kongresszus képviselőházának demokrata párti elnöke a State of the Union néven ismert évértékelő beszéd elhalasztására kéri Donald Trumpot abban a levélben, amelyet az elnöknek írt hétfőn.
A január 29-én esedékes beszéd elhalasztását Pelosi a részleges kormányzati leállásra hivatkozva kérte.
Hacsak a teljes kormányzati munka nem indul újra még a héten, azt javaslom, hogy közösen határozzunk meg egy következő, megfelelő dátumot, amikor majd a teljes kormányzat dolgozik már
– fogalmazott a házelnök. Megjegyezte még, hogy mivel a titkosszolgálat és a belbiztonsági minisztérium munkatársai – akiknek feladata a fontos országos események biztonságának garantálása – nem kaptak fizetést a 26. napja tartó részleges kormányzati leállás miatt, ezért a beszéd kongresszusi megtartása “biztonsági aggodalmakat” vet fel.
Donald Trump valószínűleg nemleges választ ad a felvetésre, szerdán reggel ugyanis egyik Twitter-bejegyzésében arról írt: “egyre nyilvánvalóbb, hogy a radikális Demokrata Párt a nyitott határok és a bűnözés” híve. Hozzátette még, hogy szerinte a demokraták semmit nem akarnak tenni a déli határokon kialakult nagy humanitárius válság megoldásáért. “2020” – írta a bejegyzés végén, utalva arra, hogy a kérdést a 2020-as elnökválasztási kampány részévé teheti. Egy másik mikroblog-bejegyzésben megjegyezte: a világban jelenleg “77 nagyobb, vagy jelentősnek számító fal létezik, és 45 ország van, ahol terveznek, vagy már építenek is falakat”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS