Letartóztatták vasárnap 21 Savage ismert atlantai rappert az amerikai bevándorlási hatóságok, mivel kiderült, hogy több, mint tíz éve illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
A rapper 12 évesen Nagy-Britanniából érkezett 2005-ben Atlantába, de vízuma egy éven belül lejárt és azóta nem hosszabbította meg. Eredeti nevén Shayaa Bin Abraham-Joseph a 21 Savage művésznevet felvéve vált ismert előadóvá. Bryan Cox, a bevándorlási hatóság szóvivője elmondta, hogy a férfi jelenleg Georgia államban van őrizetben, és a szövetségi bevándorlási bíróságon indul ellene kitoloncolási eljárás.
Cox hozzáfűzte, hogy a rappert 2014-ben Georgiában már letartóztatták kábítószer-birtoklás miatt, és nem tud róla, hogy a most 26 éves zenész annak idején védelmet kapott volna az Egyesült Államokba illegálisan érkező gyermekek számára létrehozott DACA-programban, amelyben egyébként nem kaphat helyt, aki bűncselekményt követett el.
Diana LaPolt, 21 Savage ügyvédje a Variety című szórakoztatóipari szaklapban hangsúlyozta, hogy ügyfele szegény sorban élő, hátrányos helyzetű fiatalokat segítő programokban dolgozik, gyakran támogat jótékonysági szervezeteket és sok fiatal példaképének tekinti. Mint mondta: igyekeznek elérni a rapper szabadon bocsátását és “tisztázni az esetleges félreértéseket”. A rappernek egész sor koncertje lenne a közeljövőben, csütörtökön Atlantában lépne fel. Legutóbbi albuma, az I Am > I Was a Billboard 200-as lemezlistájának élén debütált.
Forrás: MTI; Fotó: Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS