Vaskos bevételük származik az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóból: 2017-ben nagyjából 640 milliárd forintot fizettek be az ország vállalkozásai a helyhatóságoknak. Az összeg ötöde a fővárosi önkormányzathoz került, de a budapesti kerületek és a megyei jogú városok is milliárdos summára tettek szert – írta a Magyar Idők kedden.
Izer Norbert adóügyi államtitkár a lapnak úgy fogalmazott: a magyar gazdaság bővülésével a hazai vállalkozások növekedésével a települések is jól járnak. Hozzátette, hogy az állami intézkedések közvetlenül is segítik az önkormányzatokat; erre példa, hogy a helyhatóságok az elmúlt években több, mint 1300 milliárd forintos adósságtól szabadultak meg.
A Pénzügyminisztérium a lap számára összegezte a 2017-es iparűzésiadó-adatokat (ezek jelenleg a legfrissebbek, a 2018-as adóbevallásokat tavasszal kell leadniuk a cégeknek). Eszerint a legnagyobb iparűzésiadó-bevételt a fővárosi önkormányzat könyvelhette el 132 milliárd forinttal, a második helyen Győr szerepelt 23 milliárd forinttal. A lista első huszonöt helyén zömmel fővárosi kerületeket és megyei jogú városokat találni. 2017-ben egy híján száz önkormányzat mutathatott fel egymilliárd forint feletti adótételt: a sort záró Ózd, Mátészalka és Kisvárda néhány tízmillióval lépte át ezt a határt – írta a lap.
Izer Norbert a Magyar Időknek hangsúlyozta: az elmúlt években a kormány nagyszabású programot indított az adóadminisztráció csökkentéséért, és a papírmunka a helyi iparűzési adó esetében is egyszerűbbé vált.
Forrás: MTI, Magyar Idők; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS