A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre – jelezte az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Debreceni Egyetemen rendezett üzleti-befektetői fórumon.
Palkovics László elmondta: a Debrecen 2030 – A Kárpát-medence észak-keleti régiójának központja című projekt keretében 427 milliárd forint forráshoz jut a város a régió népességmegtartó erejének és versenyképességének növelésére, de a további – például egyetemi – fejlesztésekkel összesen csaknem 800 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra központi forrásból. A tárcavezető a Debrecen 2030 projektből kiemelte a gazdasági kapcsolatok élénkítését, a közlekedésfejlesztést – nevesítve az autópálya-, illetve vasúti összeköttetést Nagyváraddal, és a debreceni repülőtér komoly nemzetközi légikikötővé bővítését -, az oktatás terén pedig a debreceni nemzetközi iskola és a német iskola kialakítását, valamint a román és az ukrán nyelvű oktatás megteremtését.
Forrás: MTI Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS