Amint azt megírtuk: nem áll jól Demeter Márta szénája. Kövér László javaslatot tesz a képviselőnő kizárására a honvédelmi és rendészeti bizottságból, miután így döntöttek a soron kívüli házbizottsági ülésen. Ha az Országgyűlés is megszavazza, kizárják Demetert a bizottságból.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal megküldte az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó – korábban a házelnök által kezdeményezett – nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét, amely a képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg. Ennek értelmében – a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény bekezdése alapján – haladéktalanul meg kell szüntetni a képviselőnek az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában betöltött alelnöki tisztségét és tagságát, kivéve, ha az Országgyűlés a kockázati tényező ellenére annak fenntartása mellett dönt. Demeter Márta bizottsági tagságának kérdésével a Házbizottság a mai soron kívüli ülésén foglalkozott, amelyen azonban az ellenzéki frakciók képviselői nem vettek részt. A házelnök Demeter Márta honvédelmi és rendészeti bizottsági alelnöki tisztégéből és tagságából való felmentésére tesz javaslatot. E javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, 2019. február 18-án dönt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS