A Budapest Folyamat a bevándorláspárti erők megállításának szimbóluma lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
A Figyelő a Budapest Folyamatról írt cikkét megerősítve a tárcavezető azt mondta: a jövő szerdai isztambuli ülésen a magyar kormány nem hagyja majd, hogy egy, a fővárosáról elnevezett folyamat újabb migránsok Európába hozásának platformja legyen. Ahogy az elmúlt időszakban szokásossá vált, az ülés a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők összecsapása lesz – hangsúlyozta. Ebben az esetben is jól látszik, hogy Soros György és hálózata, az ENSZ-tisztviselői és Brüsszel is arra akarja felhasználni a Budapest Folyamatot, hogy újabb migrációs hullámokat indítsanak el Európa felé – fejtette ki.
Az ülés végén egy olyan határozatot akarnak elfogadni, amely újabb migrációs útvonalak megnyitásának szükségességéről beszél – mondta a külügyminiszter, kiemelve, hogy a magyar kormány ezt a lehető leghatározottabban ellenzi. Összecsapás várható, tekintettel arra, hogy amióta a globális migrációs csomagot az ENSZ-nek nem sikerült egyhangúan elfogadtatni, különböző nemzetközi szervezetek és találkozók alkalmával kívánják részenként keresztültolni a dokumentumban foglaltakat – fogalmazott. A Budapest Folyamatot is erre akarják felhasználni, így nagy vita lesz, de a magyar kormány és a migrációellenes álláspontot képviselők nem fogják elfogadni a migrációt elősegíteni hivatott újabb határozatot sem – értékelt Szijjártó Péter.
A Budapest Folyamatban részt vevő országok a Selyemút térség – Afganisztán, Pakisztán, Banglades, Irak, Irán – migrációs kérdéseire fókuszálnak. Ezt az 1993-ban létrehozott együttműködést azért nevezték így el, mert a résztvevők első hivatalos találkozója a magyar fővárosban volt. Mára összesen 52 állam vesz részt a Budapest Folyamatban, és 7 ország rendelkezik megfigyelői státussal, többek között az Egyesült Államok. Magyarország ebben az együttműködésben társelnökként vesz részt, az elnöki feladatokat 2006 óta Törökország látja el.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS