A magyar sajtó egy része abszurd módon elbagatellizálja és mentegeti a Jobbik egyértelműen antiszemita megnyilvánulásait; döbbenetes az, ahogy a Jobbik antiszemitizmusát most mentegetni akarók egy 180 fokos fordulattal szembemennek mindazzal, ami a magyar közélet meghatározó álláspontja volt a náci eszmék vonatkozásában az elmúlt harminc esztendőben – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője az Echo TV A nyolcas című műsorában G. Fodor Gábornak.
Köves Slomó szerint maga a holokauszt a nyugati civilizáció összeomlásának a szimbóluma.
A nyugati világ kiüresedése azóta is tart, megkérdőjeleznek minden értéket és értékválasztást, nincsenek abszolút értékek
– tette hozzá.
Mindez egyfajta önkivégzéshez vezet. A XXI. századi kihívásokat ebben a tükörben kell nézni.
A vezető rabbi arról is beszélt, ha nincsenek abszolút értékek, és minden a jólétről szól, akkor miért hozzunk áldozatot más érdekében? Miért hozzak én áldozatot? – tette fel a kérdést.
Ebbe a szellemi vákuumba könnyedén be tud furakodni akár a fundamentalista iszlamizmus
– hívta fel a figyelmet Köves Slomó. Az EMIH vezetője elmondta, hogy az emberiség történetének legnagyobb részében szegénységben élt, míg mára nem a mindennapi fennmaradás a legfontosabb kérdés. Az utóbbi jóval nehezebb erkölcsi kérdéseket vet fel, mint az előbbi – tette hozzá. Vannak, akik továbbra is vallják azokat az eszméket, amik a XX. század világégéseit okozták.
Ténykérdés, hogy vannak nácik
– mondta Köves Slomó. Szólt arról is, hogy nem gondolta volna, hogy az ATV ad lehetőséget arra, hogy Sneider kimagyarázza a szavait.
Megdöbbentő, hogy ez a csapat bekerült a Parlamentbe 10 évvel ezelőtt
– tette hozzá. Köves Slomó érti, hogy hatalompolitikai szempontból kell a teljes összefogás az ellenzéknek, de önmagában a hatalom nem lehet cél.
Milyen kormány lesz abból, amiben a liberálisok és a karlendítősök együtt lesznek?
– tette fel a kérdést.
A zsidók listázása esetében mellébeszélés, hogy erre a kérdésre nem készült fel valaki
– mondta a vezető rabbi.
Karácsony Gergelynek a zsidók listázását mentegető kijelentése után most nem az a kérdés, hogy bocsánatot kért vagy sem, hanem az a kérdés, hogy megvan-e az az erkölcsi alap, hogy együtt induljanak egy választáson vagy nincs
– mondta Köves Slomó „A nyolcas” című műsorban.
Köves Slomó úgy vélte, hogy sajnálatos módon a Jobbik egy náci eszméket követő politikai párt.
Ha valami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa és általában úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa
– mondta az EMIH vezető rabbija azzal kapcsolatban, hogy a magyar sajtó egy része abszurd módon elbagatellizálja és mentegeti a Jobbik egyértelműen antiszemita megnyilvánulásait. Döbbenetes az, ahogy a Jobbik antiszemitizmusát most mentegetni akarók egy 180 fokos fordulattal szembemennek mindazzal, ami a magyar közélet meghatározó álláspontja volt a náci eszmék vonatkozásában az elmúlt harminc esztendőben.
Elfogadhatóak a náci nézetek?
A Jobbikkal való politikai együttműködéssel összefüggésben pedig az EMIH vezetője úgy vélte, hogy azt érthetetlennek tartja, mert nem tudja elképzelni, hogy demokratikus eszméket valló pártok miként tudnának egy győzelem esetén együtt kormányozni a náci karlendítéseket magukénak valló párttal. A vezető rabbi szerint ráadásul a szélsőséges Jobbikkal való politikai együttműködésnek van egy olyan veszélyes, ám lehetséges következménye is, hogy ez azt sugallja, mintha a náci karlendítéses nézetek nem is lennének annyira veszélyesek, és azok voltaképpen elfogadhatók.
Teljesen önlejáratás a baloldalon
Az EMIH vezetője szerint csak a vak nem látja, hogy a Jobbik az egész létét egy rasszista ideológiára építette fel. Köves Slomó beszélt arról is, hogy különösen érthetetlennek tartja, hogy az elmúlt időszakban a demonstrációkon egymás mellett lengtek az árpádsávos és a DK-s zászlók annak a jeleként, hogy az a baloldal, ami hosszú éveken át azzal támadta a Fideszt, hogy az össze akar fogni a szélsőjobboldali Jobbikkal, most ő maga akar összefogni a szélsőséges párttal. Ezzel pedig a baloldal lejáratja mindazt, amit az elmúlt harminc évben a szélsőségekkel összefüggésében mondott.
Forrás: Echo TV, Origo; Vezető kép: Echo TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS