Vitézy Dávid: Nem kevesebbet céloztunk meg, mint hogy az új Közlekedési Múzeum a világ élvonalába kerüljön

A Közlekedési Múzeum nem új kiállítóteret keresett, hanem új otthont – hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Vitézy Dávid a nemrégiben született bejelentéssel kapcsolatban, amely szerint a Diller Scofidio + Renfro építésziroda lett az új Közlekedési Múzeum építészeti tervpályázatának győztese. A múzeum igazgatója felidézte: az előző fővárosi vezetés megszorító intézkedéseinek köszönhetően megtörténhetett, hogy fémhulladék lett a BKV által leselejtezett összes, megmaradt II. világháború előtti buszból; megőrzésükre akkor sem a közlekedési vállalatnál, sem a Közlekedési Múzeumban nem volt hajlandóság, ez azonban napjainkban nem fordulhatna elő. A tervpályázatra térve Vitézy Dávid többek között arról beszélt, a látványszenzáció helyett a múltbéli örökséget tiszteletben tartó, arra építő, és azt finom gesztusokkal kiegészítő tervet választottak. Mint hangsúlyozta, olyan múzeumra van szükség, ahol a nemzetközileg is jelentős értéket képviselő magyar nemzeti közlekedéstörténeti vagyont megfelelően és méltón lehet megőrizni, bemutatni és gyarapítani.

Mint arról nemrégiben portálunk hírt adott, a világhírű Diller Scofidio + Renfro építésziroda lett az új Közlekedési Múzeum építészeti tervpályázatának győztese. Ismert, a kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy a megújuló múzeum a volt Északi Járműjavító területére, a főváros egyik jelentős átalakulás küszöbén álló rozsdaövezetébe költözzön. A régi városligeti helyszínhez képest kétszer nagyobb, korszerű kiállítástechnológiával létrejövő új állandó kiállítás az elvárások szerint számtalan eredeti műtárgyon és járművön keresztül fogja bemutatni a magyar közlekedés nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű történetét. Az új épületegyüttesben a kiállítás területével közel azonos méretű látogatható műtárgyraktár, szakkönyvtár, dokumentációs központ, műszaki restaurátori tudásbázis is helyet kap. Portálunk a nyertes tervpályázatról, a Közlekedési Múzeum szerepéről, a barnamezős beruházás teremtette új lehetőségekről kérdezte Vitézy Dávidot, a Közlekedési Múzeum igazgatóját.

Vitézy Dávid. Fotó: Horváth Péter Gyula

A győztes tervpályázat elfogadása után már nemcsak azt tudjuk, hogy végül nem a régi helyén lesz az új Közlekedési Múzeum, de azt is, hogyan fog kinézni. Miért kellett költöznie a múzeumnak a jól bejáratott helyéről?

A Városliget megújítása kapcsán világos szándék született arra, hogy az 1896 óta ott működő, de a második világháborúban súlyosan megsérült régi Közlekedési Múzeum megújuljon. Ezzel a lehetőséggel szerettünk volna élni, én is ezért csatlakoztam a Múzeum munkájához 2016-ban, de be kellett később látnunk, hogy az eredeti történelmi helyszínen, a Városligetben egyszerűen erre nem volt elég hely. A kormány ezért fogadta el azt a Liget Projekt vezetőivel közös javaslatunkat, hogy az új múzeum egy rozsdaövezeti, barnamezős helyszínen valósuljon meg, és így kaptuk meg a kőbányai Északi Járműjavító területét 2017 végén. Ez egy nagyon izgalmas, autentikus helyszín, amely ezer szállal kötődik a vasút múltjához, hiszen már a XIX. század második felétől vasúti járművek gyártása, illetve karbantartása zajlott itt. A Dízelcsarnok, amelyet a jövő számára megmentünk és új funkcióval gazdagítunk, 1962-ben épült, és részben védett ipari műemlék.

Miért volt olyan lényeges, hogy egy rozsdaövezetben épüljön fel az új múzeum?

Budapest számára jelentős kihívás, hogy mit tud kezdeni azokkal a barnamezős, egykori vasúti és ipari területekkel, amelyek egyfajta elhatároló zónát képeznek a történelmi belváros és a kertvárosok között. Az a kérdés, hogyan lehet ezeket a területeket újra élettel megtölteni úgy, hogy a budapestiek tudatában ne valami távoli, kieső városrészként éljenek. Annak ellenére, hogy jelenleg a rozsdaövezet, az új Közlekedési Múzeum valójában fontos közlekedési csomópontnál helyezkedik el, az 1-es és a 28-as villamossal, valamint a 9-es busszal is megközelíthető. Ráadásul a településrendezési tervekben évtizedek óta szerepel egy vasúti megálló létesítésének terve. A hatvani és újszászi elővárosi vonatokat használó utasok a Keleti pályaudvar előtt csak Rákoson tudnak leszállni, amely távol esik a belvárostól. Ha a vasúti megálló megépülne, az utasok egy része át tudna szállni az 1-es villamosra, a múzeum pedig öt perc alatt elérhetővé válna a Keleti pályaudvarról. A vasúti megállóval számol a nyertes terv, ahogy számos új zöldfelülettel, köztérrel, gyalogoskapcsolatokkal a Népliget felé.

“Ez a projekt legalább annyira szól Budapest jövőjéről, mint a múltjáról…” Fotó: Horváth Péter Gyula

Ön nemcsak múzeumigazgató, hanem rendszeresen megszólaló közlekedési szakember is, aki előszeretettel beszél a jövő lehetőségeiről. Ez a jövő is bemutatkozik az új Közlekedési Múzeumban?

Ez a projekt legalább annyira szól Budapest jövőjéről, mint a múltjáról. Maga a Közlekedési Múzeum a világ egyik első közlekedési múzeuma, rengeteg járművel rendelkezik a magyar közlekedéstörténet több, mint száz évéből, és ezt a gyűjtőmunkát természetesen minden erőnkkel folytatjuk. Emellett azonban fontos, hogy a közlekedés és a társadalom egymásra hatásával is foglalkozzunk, és nemcsak a múlt, hanem a jelen és a jövő tekintetében is. Az autó tömeges elterjedése óta eltelt évtizedekben tulajdonképpen nem változott a közlekedés természete, a szakemberek ugyanakkor egyetértenek abban, hogy ez nagymértékben változni fog a közeljövőben. Számos megosztható eszköz, bicikli, roller, robogó, autó válik egyre könnyebben elérhetővé a mindennapokban; hamarosan megjelennek az önvezető autók, az önvezető taxik is. Mindezek sok lehetőséget, de sok veszélyt is hordoznak, amelyekről beszélni kell. Érdemes megfigyelni a visszatérő ciklikusságot a közlekedés-filozófában. A 2030-as közlekedésstratégia víziója ugyanaz, mint a háború előtti Budapesté: kevesebb autó, több gyalogos felület, jobb tömegközlekedés. A múlt sikereiből és hibáiból tehát fontos tanulságokat szűrhetünk le a jövőre nézve, ezért választottunk a tervpályázat során egy olyan elképzelést, amely hordozza ezt az üzenetet.

A zsűri tagjai azt hangsúlyozták, hogy a pályázóknak szokatlanul sok elvárásnak kellett megfelelniük…

A Közlekedési Múzeum nem új kiállítóteret keresett, hanem új otthont. Be kell látni, hogy a múzeum korábbi lehetőségeiből adódóan eléggé elhanyagolt módon tárolta a gyűjteményét, amelyen eddig is igyekezünk valamennyit javítani, generálisan azonban továbbra sem jó a helyzet: sem a levéltárunk, könyvtárunk, sem a műtárgyaink hosszú távú raktározása, védelme, restaurációs bázisa nem megoldott. Működő háttérbázis nélkül nem tud megfelelően működni egy múzeum, ezt Kőbányán viszont most létre tudjuk hozni. Mi őrizzük a magyar közlekedéstörténet legtöbb dokumentált tervrajzát, fotókat, elképzeléseket, levelezéseket a múltból; kell tehát egy könyvtár, ahol ezekhez a kutatók, egyetemisták hozzá tudnak férni. Kell egy olyan raktár, ahol a legkisebb térképtől egy mozdonyig bármit el tudunk helyezni biztonságban a kiállítótéren kívül is. És szükséges egy helyszín, ahol a restaurálásokat magas minőséggel el tudjuk végezni. Sokan a bíráló bizottság tagjai közül is azért szerettek bele a nyertes pályázatba, mert ez a terv működik legjobban, mint múzeum. A látványszenzáció helyett a múltbéli örökséget tiszteletben tartó, arra építő, és azt finom gesztusokkal kiegészítő tervet választottunk, amely mind a kiállítási tér adta lehetőségekben, mind a látogatók által átélhető élményben, a múzeum számára elengedhetetlenül fontos logisztikában és restaurációs lehetőségekben is a legtöbb lehetőséget kínálja fel. Összefoglalva: olyan múzeumra volt szükségünk, ahol a magyar nemzeti közlekedéstörténeti vagyont megfelelően és méltón tudjuk őrizni, bemutatni és gyarapítani.

“A múltbéli örökséget tiszteletben tartó, arra építő, és azt finom gesztusokkal kiegészítő tervet választottunk.” Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha elkészül, hol helyezkedik majd el az új múzeum a világ közlekedési múzeumainak sorában?

Nem kevesebbet céloztunk meg, minthogy az új múzeum a világ élvonalába kerüljön. Budapesten létesült a világ egyik első közlekedési múzeuma, Magyarországon pedig jelenleg megvan a kellő elszántság, hogy ilyen típusú nagyberuházásokat megvalósítsunk. A tervpályázatot augusztusban írtuk ki, részben meghívásos alapon, részben nyílt, bármely alkalmas építészcsapat indulását lehetővé tevő rendszerben. Kiadtunk egy nagyon pontos dokumentációt is azzal a szándékkal, hogy a terület legjobb adottságait ötvözve alkossák meg a terveket. Idén február elején végezte el a zsűri a munkáját, múzeumi, beruházási szakértők, civil szervezetek, oktatási intézmények bevonásával. Igyekeztünk minél tágabbra nyitni ezt a kaput.

Mit emelne ki a nyertes pályázatból, Önt mely elgondolás győzte meg?

A Dízelcsarnok egy olyan tér, amelyet illatában, hangulatában is meg szeretnénk őrizni, és ezt a nyertes, világszerte számos példaértékű projektet tervező amerikai iroda, a Diller Scofidio + Renfro maximálisan tiszteletben tartotta. Talán kevésbé kapott hangsúlyt a sajtóban, de a New York világhírű magasvasútjából a High Line közparkot és sétányt megálmodó, világhírű amerikai irodának volt magyar partnere is a pályázat során: Noll Tamás Ybl-díjas magyar építész és irodája, az M-Teampannon. A terveik szerinti kortárs kiállítótér modern üvegfalaival beúszik a régi csarnokba, de annak összhatása, egészen varázslatos hangulata, történelmi jellege megmarad. A lebegő-tetős, neutrális üveghomlokzatos új kiállítási terület inkább csak, mint egy kihúzott fiók, egy kirakat, toldalékként egészíti ki a Dízelcsarnokot, ezzel az 1-es villamos megállójától három perc sétára új főbejáratot nyitva a Közlekedési Múzeum felé. Az üvegfal mögül, kívülről is megcsodálható járművek kikacsintanak a múzeumból, behívják a látogatókat. Emellett működő, használható ipari műemlékként a tervezőiroda megőrizte és új funkcióval látta el az eredeti, mozdonyok mozgatására használt tolópadot is, amelyet így lényegében mozgatható színpaddá is át lehet alakítani. Számomra fontos, hogy a Közlekedési Múzeumot ugyanakkor elsősorban nem a külföldi turistáknak, hanem a budapestieknek és a magyar családoknak, iskolás csoportoknak építjük, és egyúttal ez volt a leginkább családbarát pályázat – de persze azért bízunk benne, hogy ilyen magas színvonalú építészettel és kiállítással a budapesti turizmus új célpontjává is fogunk válni. Az új múzeum adottságaiból kifolyólag olyan programokkal várhatjuk a látogatókat, amelyekre akár hétköznap is érdemes lesz ellátogatni.

“A Közlekedési Múzeumot elsősorban a budapestieknek és a magyar családoknak, iskolás csoportoknak építjük.” Fotó: Horváth Péter Gyula

A pályázat lebonyolítása mellett jutott idő újabb járművek beszerzésére?

Rengeteg járművet szereztünk be az elmúlt időszakban. Tény például, hogy a teljes Ikarus-történet hiányzott a múzeum gyűjteményéből. Ennek oka, hogy raktár és kiállítótér hiányában a lebombázott és a II. világháború után csonkán újjáépített múzeum terveken és maketteken kívül lényegében nem gyűjtött semmit helyhiány miatt. Ennek a gyakorlatnak egyik legtragikusabb epizódja a ’90-es évek előző fővárosi vezetésének megszorító programja, amelynek köszönhetően a BKV úgy döntött, nem tárolja többé leselejtezett járműveit. Ennek köszönhetően fémhulladék lett az összes megmaradt II. világháború előtti buszból, megmentésükre abban az időben sem a BKV-nál, sem a Közlekedési Múzeumban nem volt hajlandóság. Ez napjainkban már nem fordulhatna elő: a múzeum átveszi a leselejtezett, de történelmileg értékes járműveket. Így került a gyűjteménybe a Farostól a 400-as Ikarus buszokig számos jármű, továbbá autók, villamosok mellett például az utolsó szovjet trolik egy példánya, hiszen akármilyen politikai kontextus is társult ezekhez, Budapest közlekedéséhez tartoztak. De hiányzott a gyűjteményből az UV és a szintén magyar gyártmányú Bengáli villamos, de begyűjtöttük a 3-as metró felújítása nyomán hátramaradt tárgyi emlékeket is.

Ön szerint hol a helye és mi a szerepe korunkban egy közlekedési múzeumnak?

A XXI. században egy múzeumnak versenyeznie kell a televíziós műsorokkal, a filmekkel vagy az Internettel. A digitális korban az embereknek magasabb igényei vannak, mint a Wikipédia szövegeit kinyomtatva elolvasgatni a falon elhelyezett tablókról. Modern eszközökkel, releváns, izgalmas és minden korosztály számára közérthető módon kell elmesélnünk a közlekedés történetét, és a műtárgyak segítségével, őket kiegészítve olyan élményt kínálni, amit otthonról böngészve nem lehet átélni, és ezért érdemes ellátogatni a múzeumba. Érdemes belegondolni abba, mennyire meghatározza életünket, mennyire hozzánk nő az útvonal, amelyet rendszeresen használunk, vagy akár a közlekedési eszköz, ami rendszeresen szállít bennünket. Helyes és természetes, hogy múzeumot állítunk annak, honnan hová is jutottunk, vagy juthatunk a közlekedés terén.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu