Kétórás figyelmeztető sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában szerdán: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés – közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke az MTI-vel.
Székely Tamás emlékeztetett arra, hogy február közepe óta nem tudják, mi a munkáltató álláspontja a béremelést illetően, a cégvezetés nem hajlandó érdemi javaslatot sem tenni, így azt nem is tudják összevetni a dolgozók követeléseivel. A sztrájkkal kapcsolatban megjegyezte: “egy kezemen meg tudtam számolni, mennyien dolgoztak 5 és 7 óra között”.
Szerintem nagyon meglepődtek, mekkora támogatottsága van a szakszervezetnek a gyárban, ami javíthatja a tárgyalási pozícióinkat
– fogalmazott, hozzátéve: szerda délután tárgyalnak a cégvezetéssel. Székely Tamás felsorolta követeléseiket is: a 18 százalékos alapbérfejlesztésen túl javasolják a besorolási rendszer és a hűségbónusz rendszer átalakítását, a jubileumi kifizetést, a 13. havi bónuszt, továbbá a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára 5 százalékos pótlékot kívánnak elérni.
A VDSZ közleménye szerint több, mint ezer ember nem dolgozott a gyárban, nem folyt érdemi termelés. Hozzátették: kudarcot vallott a gyárvezetés szándéka, semmilyen presszióval nem tudták rábeszélni az embereket a munkavégzésre. A Hankook Tire Magyarország Kft. nem kívánt nyilatkozni a sztrájkról. Az MTI megkeresésére annyit közöltek, hogy a Hankook elkötelezett a munkavállalói elégedettség növelése mellett, ezért felgyorsította a 2019-es béremeléssel kapcsolatos egyeztetéseket, s annak mértékéről hamarosan döntés várható.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS