Az inflációs mutatók a lélektani 3 százalékos vonal fölé emelkedtek – áll a Magyar Nemzeti Bank pénteki közleményében. Ennek hatására újra felerősödtek azok a hangok, amelyek azonnali kamatemelést sürgetnek. Boros Imre közgazdász ezzel kapcsolatban portálunknak kifejtette: „az alapkamat emelését földöntúli örömmel néznének liberális közgazdászok, ám ez az ő legnagyobb bánatukra nem fog bekövetkezni”.
A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint az úgynevezett maginfláció 3,2 százalékra emelkedett februárban, és a többi, az alapfolyamatokat megragadni kívánó mutató 3 százalék felé ment fel. Ilyen helyzetben elemzők gyakran szokták idézni Nagy Mártonnak, az MNB alelnökének korábbi nyilatkozatát, amely szerint
ha az adószűrt maginfláció 3 százalék fölé emelkedik, az a jegybanknak elegendő bizonyíték lenne arra, hogy meg kell kezdeni a monetáris politika normalizálását.
Boros Imre közgazdász a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy az infláció megugrása mögött meghúzódó egyik ok a nemzetközi olajáremelkedés: hordónként 45 dollár helyett 65 dollárt kell fizetni. Hozzátette: a maginfláció gyorsulása nem jó jel, és az energiahordozók árának emelkedése már kiterjedt az egész gazdaságra.
Ilyenkor a jegybank már komolyan figyel, míg a balliberális oldal holnap már ordítani fog a kamatemelésért. Ellenzéki oldalon rettentően örülni fognak és sürgetni fogják a monetáris politika szigorítását.
Ezzel szemben az a helyzet – véli Boros Imre -, hogy az Európai Központi Bank is inkább a lazítás mellett teszi le a voksát. Mario Draghi elnök legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy 2019-ben egészen biztosan nem lesz kamatemelés az euró zónában.
Továbbá Magyarország pénzforgalmi egyenlege maximálisan pozitív, ami szintén nem indokolja a hazai kamatemelést, bár ezt valószínűleg földöntúli örömmel néznék a liberális közgazdászok. Ám ez az ő legnagyobb bánatukra nem fog bekövetkezni
– jelentette ki Boros.
Az ominózus Nagy Márton-i kijelentés, vagyis hogy a monetáris politikát „normalizálják”, sok mindent takarhat. Boros Imre szerint a jegybank a közelmúltban a gazdasági növekedés ösztönzésére pénzt pumpált a gazdaságba. Tette ezt azért, mert a kereskedelmi bankok erre maguktól nem hajlandóak.
Vagyis sok kisebb apró-cseprőbb dologban történhet változás, kamatemelésről aligha lesz szó.
Az úgynevezett másodlagos eszközök esetében képzelhető el esetleg valami változás. Ha egyáltalán lesz ilyen. Továbbá figyelembe kell venni azt is, hogy bár az árfolyam is erősödik, még mindig jön be a pénz Magyarországra. Boros Imre kifejtette: ha ezeket a hatásokat összerakjuk, akkor jelenleg semmi nem indokolja az alapkamat emelését.
Kiemelt kép: MTI/Földi Imre
Facebook
Twitter
YouTube
RSS