Szél Bernadett a Székely Szabadság Napján inkább Tibetről és a dalai lámáról emlékezett meg, valamint Orbán Viktorról, aki állítása szerint a kommunista Kína embere…
Szél Bernadett fontosabbnak tartotta, hogy a Székely Szabadság Napján Tibetről és a dalai lámáról emlékezzen meg, Kínát savazza és Orbán Viktort úgy állítsa be, mintha a modern kínai diktatúra embere lenne. Facebook-oldalán megosztott bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
Ma 60 éve kényszerült elmenekülni Tibetből a #dalailama. Kína, ez a modern diktatúra immár a legkegyetlenebb korábbi eszközök mellett 21. század eszközeivel az elnyomás legbrutálisabb eszközeit alkalmazza. Erről pedig beszélni kell, ez ellen tiltakozni kell. Azért is teheti ezt meg, mert ipari beruházásokkal, közlekedésfejlesztéssel, csalóka hitelekkel megvett, gerinctelen kormányok lapítanak. A korrupt politikus lapítanak. Pedig tudjuk, és ők is tudják, mi folyik ott. Az elmúlt évtizedekben Kína hatezernél is több tibeti kolostort romboltatott le, alig féltucat áll már csak. A lámákat évente átnevelő tanfolyamra vezénylik, aki pedig nem működik együtt, megkülönböztető jelet, kék cédulát kell viselnie. Gyakran kényszer-sterilizálás és akár a nyolcadik hónapban is elvégzett kényszerabortusz a tibeti nők osztályrésze. Megfigyelés, önkény, erőszak. 2019-ben is. Kína cinkosai, az elnyomással szerzett javak orgazdái hallgatnak korábbi, még ellenzékben tett Tibet-párti nyilatkozataikról. Kína népirtással és mindennapi elnyomással szerzett vagyonából futja az ő „bérleti díjukra”. Orbán Viktor a kommunista Kína embere, mi viszont nemet mondunk az elnyomás és megfélemlítés minden formájára — a világ minden táján és Magyarországon is!
Forrás: Facebook; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS