Már 2005-ben, jóval a jelenlegi migrációs válság előtt Soros György saját alapítványi csoportjával, az Open Society Foundations-szel – tizenkét másik szupergazdag alapítvánnyal szövetségben – megalapította az European Programme for Integration and Migration-t (EPIM). A szinte korlátlan anyagi források összefogott erejével a kezdeményezés révén Európát bevándorlókontinenssé alakítanák – írja a Tűzfalcsoport blog részletes tényfeltáró összeállításában.
Az alapítványi kezdeményezés deklarált célja, hogy az európai politika migrációbarát irányváltozását érje el az EU-színtéren, valamint az, hogy azt a pénzt, amelyet a migránsokról való gondoskodásra szánnak, szétosszák a civil szervezetek között. Az EPIM külön hangsúlyt fektet rá, hogy a támogatott NGO-kat megtanítsa a bevándorlás elősegítésére és egy hálózatban egymással összefogja, hogy a közvéleményt és a politikát – az alapítványi célkitűzések értelmében – befolyásolni tudják. Az EPIM tudatosan összemossa a kiszolgáltatott menekülteket és a migránsokat. A potenciális migránsok korlátlan és akadálytalan, milliószoros bevándorlásáról, mint emberi jogról beszélnek, ami ellen az európai lakosságnak nem lehet ellenvetése.
Brüsszeli fejtágítások sorát tartják a 450 partnerszervezetnek
Ha egy pályázó szervezetet az EPIM-nél támogatásra érdemesnek találnak, kezdődnek a meghívások Brüsszelbe, a különböző képzésekre.
Mi nem csupán pénzt adunk csoportoknak, hanem összehívjuk őket és fejlesztjük képességeiket munkacsoportjainkban
– mondja Juliet Prager, az EPIM korábbi elnöke. A speciálisan NGO-kra szabott workshopokban a kommunikációs készség és a kommunikációs stratégiák javításáról esik szó, a médiával való együttműködésről, az EU-ban történő lobbizásról. Az EPIM-partnerhálózat megalakulása óta 45 európai országból és migránsszármazási országból több, mint 450 szervezetet vettek fel partnerként és láttak el pénzügyileg. Az EPIM-hálózat központi politikai kiindulási pontja Brüsszel, mivel mind több és több nemzeti hatáskör került át a brüsszeli bürokráciához. A szervezet ernyője alá egyesült minden alapítványnak van egy központi irodája a NEF-nél (Európai Alapítványok Hálózata), Brüsszelben, ahol minden szál összefut. Ez teszi a lobbizást hatékonnyá, kihasználva az uniós intézmények fizikai közelségét.
Szinte minden ismert világszervezet önti a pénzt a projektbe
Az EPIM-kezdeményezés nemcsak egy civil hálózatra épül, hanem szorosan kapcsolódik az EU-közeli agytröszthöz, a brüsszeli European Policy Centre-hez (EPC). Az EPC-t jelenleg 345 tagszervezet támogatja: nemzetközi nagyvállalatok, szakmai és kereskedelmi szervezetek, pénzügyileg erős alapítványok, 78 diplomáciai képviselet, nemzetek feletti szervezetek, mint például az Európai Tanács, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, a Nemzetközi Valutalap, a NATO, a Világbank, az Egészségügyi Világszervezet és vallási szervezetek, mint például a Németországi Evangélikus Egyház és az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága.
Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS