Interjút adott a Hír TV Riasztás című műsorának Gyárfás Tamás új ügyvédje, Zamecsnik Péter. A védőt az eddig elé tárt hangfelvétel-leiratok nem győzték meg.
Ahogy arról korábban – a Magyar Nemzet cikke alapján – beszámoltunk, a sportvezető a napokban Zamecsnik Péter ügyvédet is meghatalmazta arra, hogy járjon el az ügyében, de Bánáti János is Gyárfás ügyvédje marad a Fenyő-ügyben.
Egy lényeges kérdésről nincs szó. A pénzről. Márpedig olyan elmeháborodott bérgyilkost én nem ismerek sem a történelemben, sem a hazai igazságszolgáltatás elmúlt 40 évében, aki ingyen és bérmentve, pusztán barátilag megöl egy másik embert
– nyilatkozta Zamecsnik Péter.
A műsorban részleteket mutattak be abból a Portik Tamás és Gyárfás közötti beszélgetésből, amelyek leiratát korábban a PestiSrácok.hu is elemezte. Az eddig megismert iratok között nincs olyan, Gyárfásnak tulajdonított mondat, ahol elismeri, hogy ő adott volna megbízást Fenyő János meggyilkolására. Több helyen inkább Portik akar beszélgetőpartneréből valami hasonlót kiprovokálni. A dokumentumokban az is olvasható, hogy Portik felajánlotta Gyárfásnak, hogy elintézi Tasnádi Pétert, ám az úszószövetség volt elnöke ezt visszautasította. A Riasztás megkérdezte Tasnádit, mit szól ahhoz, hogy Portik felvetette a meggyilkolását:
Én például a Portikkal életemben egyszer találkoztam egy sportpályán. Soha nem volt vele kapcsolatom. Mindenesetre olvastam, hogy felajánlotta Portik a Gyárfásnak, hogy megöl engem, és a Gyárfás azt mondta, ne
– fogalmazott, majd hozzátette: nagyon hálás, hogy Gyárfás megmentette az életét, de gyakorlatilag ő is megmentette Gyárfás életét azzal, hogy nem ölte meg Fenyőt. Ismert, Tasnádi a Fenyő-gyilkosság ügyében tett vallomásában állította: a Nap TV volt tulajdonosa 1997. őszén megbízta őt a médiacézár likvidálásával, de ő végül nem végezte el a “munkát”. Gyárfás ugyanakkor azt mondja: semmiféle bűncselekményre nem bujtotta fel Tasnádit.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS