A Fidesz mindaddig kitart a néppárti tagság mellett, amíg a nemzeti érdekeket képviselni tudja az Európai Néppárton belül – jelentette ki Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Novák Katalin egyike a kormánypárt azon szakértői bizottságának, amely tárgyalásokat folytat a Néppárt bölcsek tanácsával, miután a Fidesz felfüggesztette tagságát a pártcsaládban. A politikus kifejtette: néppárti bírálói közül sokan belpolitikai érdekből támadják a Fideszt, még akkor is, ha az az elveivel ütközik.
A Fidesz kereszténydemokrata alapokon áll, és ezen értékeket szeretné megvalósítani, érvényesíteni. Ezért is a tagjai immár 18 éve az Európai Néppártnak (EPP) – mondta Novák Katalin. Véleménye szerint nincs baj a pártszövetségen belüli sokféle gondolkodásmódnak, azt viszont problémának tartja, hogy a gondolkodás iránya a balliberális térfél felé mutat. Emiatt kényszerkoalíciók születnek – világított rá.
Ne legyenek senkinek illúziói. Mindenkinek van egy belpolitikai élete is, amely az európai színtéren zajlik, az egy következő szint. Az elsődleges, igazi felhatalmazás mindenkinek az, melyet a saját országában megkap. Tehát az érdekek a belpolitikában vannak
– fogalmazott. Ha valaki belpolitikailag koalícióra kényszerül, akkor olyan kompromisszumokat kell, hogy kössön európai szinten is, amelyek lehet, hogy ellentétesek lennének az elveivel – magyarázta. Kevés olyan párt van Európában, amelynek megadatott az, hogy koalíciós kényszer nélkül egy erős pártszövetségben tud kormányzati pozícióban maradni hosszú ideig – emelte ki.
Megpróbálják a Fideszt is kompromisszumra kényszeríteni, ugyanakkor ha ez ütközik az alapvető értékekkel, mint a keresztény értékekkel, a család értékével, vagy éppen a biztonság kérdésével, akkor azzal a Fidesz nem tud azonosulni
– szögezte le Novák Katalin. Ha viszont készek küzdeni ezekért az értékekért, és egy biztonságos Európáért erős szövetségben maradni egymással, akkor a Fidesz boldogan folytatja az együttműködést az Európai Néppárton belül – hangsúlyozta.
Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS