“Napok óta sokkos állapotban vagyok a Sri Lankán történtek miatt. (…) Elszomorít, hogy beteljesülni látszik, amit az elmúlt hetekben szinte mindenki szajkózott nekem Szíriában és Irakban, miszerint az Iszlám Állam bár területileg megsemmisült, az ideológiája sértetlen maradt. Azon tűnődtem, hogy vajon felelős-e minden muszlim, beleértve engem is ezért a bűnért. Vajon az Iszlámban tényleg kódolva van az erőszak, az, hogy pusztítsd el azt, aki nem abban hisz, mint te? Hogy hadat kell viselned mindenki ellen, akinek a kormányzata az ellenséged?” – többek között ezt írta múlt héten Facebook-oldalára Jászberényi Sándor Kairóban élő, muszlim vallású író, költő, újságíró, haditudósító. A válaszok engem is érdekeltek; bár nem vagyok külpolos, viszont Jászberényi munkáját egy ideje figyelemmel kisérem.
A számos irodalmi- és sajtódíjjal kitüntetett Jászberényi Sándor több, mint tíz éve járja rendszeresen a közel-keleti válságövezeteket, ahonnan magyar lapokat, portálokat tudósít. Ennek egyenes következménye, hogy novellái helyszínéül is rendszerint háborús övezeteket választ, de persze írói krédójának nem ez a lényege. Most éppen “főhadiszállásán”, Kairóban kaptuk el, hogy bejegyzésének mozgatórugóit megtudjuk. Mivel nem szeret élő szóban interjút adni, e-mailben válaszolt kérdéseimre.
Ismert, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet húsvétkor, keresztény célpontok ellen robbantásos merényleteket követett el Srí Lankában. A támadásban több, mint 253-an haltak meg, 500-an megsérültek. A helyi rendőrség 40 személyt tartóztatott le a támadásokkal összefüggésben, közülük egy szíriai állampolgár. Időközben az is kiderült, hogy a merényletsorozat bosszú az új-zélandi Christchurch városában történt támadás miatt.
Azt írod a bejegyzésedben, hogy “miközben ünnepeljük az Iszlám Állam legyőzését, elfelejtettük, hogy olyan korban élünk, ahol bárki hozzáférhet bármihez. Hogy a téves dzsihadista ideológia él és virul, és minden percben híveket szerez”. Szerinted mi lehet a dzsihadista ideológia ellen a legjobb “fegyver” az iszlám országokban, és mi Európában?
Nem vagyok terrorelhárítási szakember, de úgy gondolom, hogy évtizedeken keresztül volt figyelmen kívül hagyva, milyen gyűlöletbeszédek mentek nyugat-európai mecsetekben. A nagyrészt kallódó, bűnelkövetői múlttal rendelkező többedgenerációs arabokat Európában így lehetett radikalizálni, na meg az életszínvonal emelésének ígéretével. Az első képek, amik körbejárták a világot az Iszlám Állammal kapcsolatban, a “jó dzsihád” képei voltak: aranyozott kalasnyikovok, úszómedencés házak, drága kocsik képei. A másik nagyon fontos szempont, ami nemcsak az arab világban, de Európa arabjaira is igaz: a méltóság kérdése. A Közel-Keleten gyakorlatilag egy szűk gazdasági elitet leszámítva a tömegeknek nincsenek jogaik. Ki vannak szolgáltatva a rezsimnek, gyakorlatilag bármit meg lehet tenni velük. Kínzás, tárgyalás nélküli börtön, kitelepítés, kivégzés, a listának csak a rezsimek fantáziája szab határt. A jog- és emberi méltóságnélküliséggel szemben fellépő takfíri eszmék értelmet adnak akár a halálnak is, de még fontosabb az életnek is egy bizonyos ideig. Küldetéstudattal töltik fel az addig kallódókat, akik fontosnak érezhetik magukat. És persze a radikális korcs eszméket tanítók csatornázzák a gyűlöletüket is a nyugati világ felé. Európában is kudarcos volt az integráció, óriási a munkanélküliség, itt is adott egy küldetéstudatot a takfírizmus. Emellett azt se felejtsük el, hogy évtizedeken keresztül használtuk ezt az ideológiát a nyugat céljaira, takfírista szélsőségesek vívták meg a háborúinkat mondjuk Afganisztánban. Tehát, szerintem – és hangsúlyozom, hogy ez csak az én véleményem – egyrészt nem gondoltuk, hogy elszabadul a kezeink (értsd: NATO) közül és kontrollálhatatlanná válik ez az ideológia és képviselőik, másrészt nem igazán figyeltünk oda rá, hogy nemcsak oda exportálódik, ahová szántuk. Azzal, hogy a hidegháborúnak vége lett, és az Egyesült Államok lett az egyetlen szuperhatalom, nyilvánvalóan ők (és a nyugat) lettek az ellensége a takfírista mozgalomnak. Azt gondolom, hogy ennek az ideológiának a teljes elutasítása lenne a kulcs. Nemcsak akkor, amikor ezt a politikai érdekeink így kívánják, hanem mindig és mindenhol. Aktívan fellépni ellene nemcsak az európai mecsetekben, hanem azokon a helyeken is, ahol nincs gazdasági érdekünk. Másrészt oda kellene figyelnünk arra, mi megy a Közel-Keleten. Kényelmes rábízni a közbiztonság, gazdaság kérdését egy “erős” emberre (mindig ezt csináltuk), aztán meglepődünk, hogy mennyi dzsihadista jön a diktatúrákból. Akinek egy rezsim amerikai támogatással és legitimációval halálra kínozza az apját, az ideális takfírista alapanyag.
Európában fel kellene számolni a gettókat, kikényszeríteni az integrációt, odafigyelni arra, hogy ezeknek az embereknek munkájuk is legyen, ne a társadalmak perifériáján tengődjenek.
Gázai övezet, 2018. Fotó: Jászberényi Sándor
Mi lehet a nyugati ember szerepe abban, hogy – miként a bejegyzésedben említetted – “azokra a helyekre kell elmenni és elvinni az igazi iszlámot, ahol a legnagyobb a nyomor”, hiszen oda halandó nem jut el. Ráadásul eddig ez miért nem tűnt fel a muszlim országoknak?
A nyugatiaknak az lehet a szerepe, hogy nem tolerálják a szélsőséges iszlamista nézeteket, és nem használják fegyverként többé. Ha azt gondoljuk, hogy ez régen volt, a hetvenes, nyolcvanas években, rossz úton járunk. A szíriai polgárháborúban is támogatott NATO-tagállam szélsőséges iszlamistákat a politikai céljainak megvalósításának érdekében; amíg ez felmerülhet opcióként, addig nem fog csökkenni a terror. A takfíri terror fő áldozatai a muszlim országok. Szinte minden hónapban van terrormerénylet Egyiptomban, de a helyzet sehol sem sokkal jobb. Egyrészt azt gondolom, hogy
addig, amíg a szekuláris rezsimek tűzzel-vassal aprítják az emberi jogokat, roppant nehéz levinni a vallást a fehér foltokba, mert nem taníthatod az Iszlám békéjét, ha másnap lerúgják a hallgatók veséit, mert mondjuk tiltakoznak az erőszakos kitelepítések miatt. Ez így nem fog működni.
Tudomásul kell venni azonban, hogy a fő toborzóterep a vakfoltok, és arra forgatókönyveket kitalálni már egy kezdet. A terrormerényletek nagy részét ugyanis nem gazdagok, hanem a mélyszegénységből érkezők követik el. Persze a hírekbe az kerül be, hogy gazdag aranyifjak robbantottak, mert elsősorban azokkal a hírekkel foglalkozunk, amik direkt érintenek minket is. A jómódú araboknál is a küldetéstudat dominál szerintem; egyre inkább kiüresedett ez a világ, nem nagyon tudja senki sem, miért él a földön. Erre a hagyományos vallások nem kínálnak instant választ, ellentétben a szélsőségekkel.
Milyen erőfeszítéseket tesz az arab világ a “korcs” ideológia terjedésével szemben? Hiszen a kommunikációs csatorna (Facebook, internet, elmaradott helyeken a rádió, tévé) mindenhol adott. Mindezekre nem ad pénzt a nyugat? Miért?
Folyamatosan történnek kísérletek. A Szaúdi Királyságban például elkezdték a prófétai hádiszok összegyűjtését és magyarázatának kiadását, hogy ne lehessen felhasználni őket az erőszak legitimálására. Az Al-Azhar egyetem nagyon komoly állásfoglalásokat ad ki (fatvákat) a takfíri ideológusokkal szemben. Mindemellett el vagyunk maradva. Évtizedeket kellene behozni, és ennek a felszámolásához globális szándék is kell.
A többségi, békés muszlim vezetőkkel nincs kapcsolata a vezető nyugati hatalmaknak?
Nyilván van, de ez egy felemás viszony. Nagyon sok minden felett szemet hunyunk, cserébe mondjuk azért, hogy ne legyen feszültség. Kadhaffival éveken keresztül üzletelt az EU, pedig szerintem senki számára nem volt kérdéses, hogy mi ment Líbiában. Fontosabb volt a Földközi-tengeri határaink védelme. Ez a nyugati mentalitás a mai napig tart. Ha hagyjuk, hogy ne működjenek az emberi jogok, úgy, hogy az elmúlt harminc évben már kiépült egy takfírista network, biztosra vehetjük a terrorizmus utánpótlását ezekben az országokban.
Minden egyes terrorakciónak az a valódi célja, hogy az európai/amerikai közvéleményt radikális, hibás lépések felé terelje, például, hogy katonai kampányokat kezdjen, fegyveresen avatkozzon be, vagy rávegye a “szövetségesét”, hogy “csináljon rendet”. Minden egyes megtorlásban elesett ártatlannal több ember kerül a takfírizmus vonzáskörébe.
A bejegyzésedből kiderült: nagyon megrendültél a Srí Lankai eseményektől, sőt, azt írod, minden, nem szélsőséges muszlim így érezhet. Annak akkor mi a magyarázata, hogy a közösségi oldalakon sok muszlim “like”-kal és mosolygó arccal kommentálta a Notre-Dame-i tűzesetet és a Srí Lankai merényletet. Ilyen sok a szélsőséges muszlim?
Én egyetlen olyan esetet nem láttam, hogy muszlim ismerősöm lájkolta volna a tűzvészt, nem hallottam/ láttam kárörömöt. Ugyan miért örömködne bárki is, aki muszlim? A Korán különlegesen kezeli a keresztényeket, Jézust ugyanúgy prófétának tartja. Azok a muszlimok, akik örülnek egy keresztény/zsidó szenvedésének, a saját vallásukat köpik arcon. Ne felejtsük el azonban, hogy rengeteg a politikai faktor is: ott van Izrael és az izraeli cionizmus, országok konkrét megszállása, Irak, Afganisztán. Tehát, ha valaki örül mondjuk az ikertornyok ledőlésének, az nem biztos, hogy vallási okokból van, hanem elsősorban politikai okokból. Ez is elítélendő természetesen, de azért máris másképpen hangzik, mintha azt gondolnánk, hogy valaki a vallása miatt teszi.
Moszul, Irak, 2017. Fotó: Jászberényi Sándor
Az egyik kommentelő azt írja, az tetszik a posztodban, hogy először magadba néztél, van-e felelőssége egy muszlimnak abban, hogy “ilyen rettenetes dolgot csinálnak elvileg ugyanannak a vallásnak a nevében”. Ilyen események után megteszi-e ezt más muszlim vallású is? Ha igen, mire juthatnak? Van-e a muszlimoknak – ha nem is egyetemes – felelősségük, vagy bármi “saruk” abban, hogy az Iszlám Állam ideológiája ennyire elterjedt?
Hadd írjam le még egyszer. Az Iszlám nem egységes. Nem beszélhetünk “a muszlimokról”, mert ilyen erővel beszélhetnénk “a keresztényekről”, a “buddhistákról”, satöbbi. Igen, azt gondolom, hogy a többségnek roppantul kellemetlen, hogy csak azért, mert mondjuk arab, vagy van három közel-keleti pecsét az útlevelében, a nyugati rendszerek potenciális terroristaként szűrnek. Hogy ott lebeg körülötted a gyanú, hogy akkor nyilván te is “ezek közé tartozol”. Azt gondolom, hogy nem “a muszlimok” a terroristák, hanem egy nagyon kis százalékuk (1% kb.), akiket radikalizáltak különböző okok miatt (erre fent kitértem). Ezeket a fundamentalistákat a nyugat is használta, és meg is erősítette őket, mert a politikai céljai így kívánták a hidegháborúban. Mivel szükség volt rájuk, a nyugat hagyta, hogy működjenek, és a nyugatot kiszolgáló szövetséges arab államok is. Tíz év sem kellett a Szovjetunió bukása után, hogy kicsússzon a kezünkből az irányítás, és ellenünk forduljanak.
Visszatérve a felelősséghez. Igen, én azt gondolom, hogy minden muszlim felelős egy ilyen terrormerényletért, de csak akkor, ha minden keresztény is felelős mondjuk Breivikért vagy az új-zélandi mészárosért. Szóval nem, ne játsszunk a kollektív felelősséggel, mert soha sem vezetett jóra.
Ezzel kapcsolatos a bejyegyzésedhez fűzött egyik kommentelő hozzászólása: “A rákos sejtet a muszlimoknak kell kivágni magukból. Hogy hogyan oldják meg, hogy aki muszlimnak vallja magát, azt muszlimnak kell elfogadni, azt oldják meg ők maguk. De amíg a kiközösítés intézményét nem sikerült egyértelműen és visszautasíthatatlanul kidolgozniuk, addig a vallás nevében elkövetett szörnyűségekért minden muszlim egyformán felelős.”
Az Iszlám, mint mondtam, nem homogén. Első körben talán határozza meg a kedves kommentelő, hogy kikre gondol muszlimok alatt. Ez a vallás és az irányzatainak a 99 százaléka elutasítja a terrort; pont a kiközösítők a terroristák, akik meg akarják mondani, hogy szerintük ki a muszlim. Egyébként olyan országokról beszélünk, melyeket a XX. század második feléig gyarmatosítottunk, utána pedig gazdasági, illetve politikai függésben tartottunk (tartunk) egészen napjainkig. Mit oldjanak meg egyedül, ha eddig semmit sem engedtünk nekik egyedül csinálni?
Elutasították-e a Srí Lanka-i merényletet a muszlim országok, illetve az iszlám meghatározó képviselői?
Természetesen. Az Al Azhar egyetem azonnal elutasította, és a főimám ugyanúgy megrendült. Őméltósága, a szaúdi király is. Erről érdekes módon mondjuk nem nagyon számolt be a magyar sajtó.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS