Minden akadémikusnak maga felé hajlik a keze

Hála a Magyar Tudományos Akadémia és Magyarország Kormánya közötti vitának, olyanokat tudtunk meg az MTA-ról, amit eddig nem gondoltunk volna. Például azt, hogy évi 70 milliárdból gazdálkodik, és volt olyan év (2018), hogy egyetlen EU-s kutatási pályázatot (ERC Grant) sem nyertek. Meg azt is, hogy az elmúlt években az akadémiai kutatások mindösszesen három szabadalomhoz vezettek el. Na és persze azt, hogy ez a fennálló a szovjet akadémiai modell, amely a nyugati világban sehol sem működik. De a legcsodálatosabb az, hogy a külföldön élő és ott sikeres tudósok, kutatók közül igen sokan fejtették ki igen nagy alapossággal, hogy miért is hibás az Akadémia érvelése a fennálló privilégiumai védelmében, és miért van szükség változásra.

Aztán hétfőn délelőtt (ennek még lesz jelentősége) az Akadémia közgyűlése igen meglepő módon úgy döntött, hogy a maga részéről megtartaná a teljes és feltétlen rendelkezési jogot az államtól kapott 70 milliárd felett. Mi magunk csak mostanra tértünk magunkhoz a meglepetéstől, hogy vállalják ezt a hatalmas felelősséget, és nem igénylik különösebben a csúnya politikai hatalom beleszólását abba, hogy ki és mit kutat az Akadémia berkein belül. A tudomány függetlensége kemény dolog ám: évi potom 70 milliárddal nem lehet megvásárolni a tudós akadémikus urak együttműködését. Egy átlagos akadémikus az élete során mértéktartó 160 000 000 (egyszázhatvanmillió) forintjába kerül az államnak. Ebből is látszik, hogy mennyire drága dolog a függetlenség.

Ezek után érdemes áttekinteni, hogy hétfőn, ebéd előtt hogyan védték meg az akadémikusok a függetlenségüket, a kutatás szabadságát és a fizetésüket.

Azt külön drága pénzen tanítják, hogyan kell egy kérdést jól feltenni szavazásra. Az Akadémia elnöksége vagy megkérdezett egy szakértőt, vagy egy olyan kolléga javasolta a dolgot közben, aki a kari tanácsi ülések kézbentartására alapozta a tudományos és az adminisztratív karrierjét. Elsőre ugyanis valami olyasmit kérdeztek a T. Közgyűléstől, hogy az intézményhálózat továbbra is az MTA szervezetéhez tartozzon-e? Erre meglepő módon csak a jelenlévők 63 százaléka mondott igent, ami vagy a jelenlévők figyelmi állapotával magyarázható, vagy azzal, hogy a magukat versenyképesnek gondoló tudósok aránya ekkora, és mindenki a saját jól felfogott érdekének megfelelően voksolt. Magyarul a szavazók 37 százaléka el tudta volna képzelni magát egy nem az Akadémia vezetése által uralt kutatóintézeti, kutatási rendszerben is. Nyilván informatív lett volna azt a kérdést is feltenni, például elsőre, hogy kik azok, akik egyetértenek a kormány javaslatával: az irányítás értelmes megosztásával és a kormányzati megrendelői szerep erősítésével.

Ez így nem hangzott volna túl jól, ezért még egyszer megszavaztatták – nyilván a demokratikus működés erősítése érdekében, mert két szavazás mégiscsak több, mint egy; például nyilván kétszer demokratikusabb. Csodák csodája, a szavazati arány – mert talán végigfutott a sorokon, hogy miről is szavaztak az előbb – feljavult 77 százalékra. Azt sajnos sohasem tudjuk meg, hogy a harmadik szavazásra az Akadémia tagsága milyen példás egységben utasította volna el a kormány diktátumát.

A közgyűlés tudományos komolyságát, az akadémikusok koncentráltságát és az ülés politikamentességét jól mutatja, hogy az egyik utolsó körben majdnem megszavazták a Stádium28 kör Kertész János által tolmácsolt határozati javaslatát. Eme példátlanul aránytartó és a magyar tudomány ügyét szívén viselő javaslat szerint amennyiben a kormány akarata érvényesül és a kutatóhálózatok kikerülnek az Akadémia köztestülete alól, úgy az Akadémia megszakítja a tárgyalásokat a kormánnyal, és kivonul a magyar tudományos élet jövőjét meghatározó folyamatokból. Ez még a közismerten független Pálinkás Józsefnek, Kollár Lászlónak és Tétényi Pálnak is túlzásnak tűnt. Mértéktartó felszólamlásaikkal megakadályozták, hogy az indulatoktól és a politikai motivációktól teljesen mentes köztestület kilője magát az űrbe. A mindig teljesen képben lévő akadémikusok 53%-a szavazott ez ellen a javaslat ellen:

A Magyar Tudományos Akadémia önként nem adja fel sem a magyar tudományosság alkotmányosan biztosított autonómiáját, sem a főhivatású kutatóhálózat feletti szakmai és szervezeti felügyeletet, sem (materiális és szellemi) vagyonának a kutatóhálózat által használt részét. Amennyiben a kormány kezdeményezésére a jogalkotó a kutatóhálózatot elszakítja az Akadémiától, az MTA – tagjai és munkatársai aktivitását nem gátolva – az új szervezeti keretek kialakításának és működtetésének történelmi felelősségében nem tud és nem kíván osztozni.

Amikor ezzel megvoltak, az akadémikusok több, mint fele távozott – a nagy stressz hatására bizonyára elfelejtkeztek a további napirendi pontokról, és ezért nem tudtak szavazni több, az MTA tevékenységével kapcsolatos további fontos döntésről és beszámolóról. És egyúttal nyilván demonstrálták a függetlenségüket is, mint a nap folyamán már annyiszor.