A parlamenti választások előrehozását ajánlotta ellenzékének Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnök egy hétfői rendezvényen.
Van egy javaslatom az ellenzéknek: mérjük meg egymást szavazatokkal… rendezzünk előrehozott választást a nemzetgyűlésbe, hogy lássuk, ki kap több szavazatot, hogy lássuk, ki nyer
– mondta az elnök hívei előtt egy gyűlésen, amelyen Maduro újraválasztásának évfordulóját ünnepelték. Az ellenzéki jelöltek a választókra gyakorolt nyomás miatt illegitimnek nevezték a voksolást és a megismétlését követelték. A parlamentben az ellenzéknek kétharmados többsége van, a mandátuma 2020-ig szól, de a legfelsőbb bíróság megnyirbálta hatásköreit, és 2016 óta minden általa elfogadott törvényt megvétózott. Maduro a nemzetgyűlés helyébe úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést választatott meg, amely törvényalkotói hatáskörrel ruházta fel magát. Ebben a testületben az ellenzéknek nincs képviselője, mert bojkottálta a megválasztását.
Maduro azt nem árulta el, hogy mikor lenne az előrehozott parlamenti választás, ha az ellenzék elfogadja javaslatát. Beszédében “nagyon pozitívnak” minősítette a kormány és az ellenzék kapcsolatfelvételét, amelyben Norvégia volt a közvetítő. A felek oslói találkozójának a célja az érdemi párbeszéd megkezdése. Az ellenzék vezetője, a magát államfőnek nyilvánító Juan Guaidó elismerte, hogy van érintkezés a kormány és az ellenzék között, de szerinte a párbeszédnek egyetlen célja az lehet, hogy Maduro kormányzata távozzék a hatalomból.
A caracasi rendezvénnyel párhuzamosan az alkotmányozó nemzetgyűlés egy rendelettel 2020. december 31-ig kiterjesztette saját mandátumát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS