Elfogták a korábban an-Núszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában – közölte a holland rendőrség.
A 47 éves, Abu Kudr néven ismert szíriai férfi menedékkérőként élt 2014 óta Hollandiában. A német hatóságok bejelentésére kézre kerített férfit terrorizmussal és Szíriában elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolják. A gyanúsított hollandiai lakásának átkutatásakor a hatóságok lefoglalták számítógépét, mobiltelefonját, illetve több dokumentumot is. A német hatóságok a holland partnerszolgálatokkal egyeztetett razzia során a férfi egykori alakulatának Németországban élő feltételezett tagjainál is házkutatásokat tartottak. Németországban összesen hat lakást vizsgált át a rendőrség. A német rendőrség indított nyomozást a 47 éves gyanúsítottal szemben, mert terhelő tanúvallomások birtokába jutott. A szíriai férfi a dzsihadista milícia egyik “zászlóalját” vezette a 2011-ben kitört szíriai polgárháborúban, 2014-től azonban már Hollandiában tartózkodott. Az an-Núszra Front az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként működött, majd új néven – Dzsabhat Fatah es-Sám – a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet élére állt.
Forrás: MTI; Fotó: EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS