Ügyészségi vallomását ismertetve újra megszólalt a PestiSrácok.hu-nak annak a nemesfémekkel kereskedő, a gyanú szerint milliárdokat elsíboló áfacsaló bűnbandának a kiugrott tagja, melyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese, a Jobbik volt szakértője irányított. A bűncselekményt közös lengyel-magyar nyomozócsoport igyekszik felderíteni, de az ügynek komoly nemzetközi szála van, ráadásul a ma is aktív szervezet több más cselekményben érintett lehet még. Többek között ezekről beszélt a videóinterjúban forrásunk, akit már Lengyelországban és Magyarországon is meghallgattak a hatóságok. Nekik informátorunk egy másik tanúval együtt jegyzőkönyvbe mondta, hogy a belső üzleti körnek a Jobbik tavaly decemberben lemondott politikusa, Staudt Gábor is tagja volt (az egykori képviselő portálunknak tagadta a vádakat), de a szervezethez két másik, pár éve még magas beosztásban dolgozó rendőr is csatlakozott. Egyikük a tanú szerint közeli rokona egy ismert szocialista politikusnak, és a volt hatósági ember fia szerepelt is 2014-ben a közös baloldali listán. Riportalanyunk megjegyezte azt is, hogy a csapat szentül hitte, hogy meg tudják buktatni a regnáló kormányt és a bűnszervezet feje államtitkári pozícióig juthat. Utóbbi kijelentését informátorunk a feljelentésében is részletezte az ügyészeknek. Nézze meg videóinterjúnkat!
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS