Közleményben fejezte ki részvétét Torstein Hagen, a Viking River Cruises elnöke a múlt szerdai dunai hajóbaleset minden érintettjének.
A Viking River Cruises összes munkatársa nevében szeretném őszinte részvétemet kifejezni a dunai hajóbaleset minden érintettjének. Mindnyájunkat mélyen megrendített a tragédia
– áll az elnök keddi közleményében. Hozzátette: imádkoznak a sérültekért és az áldozatokért, és együttéreznek a családtagokkal, barátokkal.
Ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is a legteljesebb mértékben együttműködnek a magyar hatóságokkal, s minden rendelkezésükre álló eszközzel segítik a folyamatban lévő vizsgálatot
– írta a cég elnöke.
Szerda este, nem sokkal 21 óra után a dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó a Margit hídnál összeütközött a Viking szállodahajóval. A Hableány másodpercek alatt elmerült. Az elsüllyedt turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további két holttestet azonosítottak baleset áldozataként.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS