Rejtélyes demokrácia, „királycsinálás” EU-s módra

Az Európai Bizottság elnöke egy utód nélkül meghaló király, illetve egy olyan politikai hulla jelen esetben, akitől mindenki megkönnyebbülve vesz búcsút. Barroso, az előző bizottsági elnök képes volt újra megválasztatni magát, tehát egyrészt alkalmas volt arra, hogy többé-kevésbé mindenkinek megfeleljen, egyensúlyozzon az érdekek kavalkádjában, másrészt jobbnak ígérkezett megtartani őt, mint potenciális kihívóival felborítani a status quót, vagyis egy „élhető” politikai környezetet volt képes teremteni.

Juncker esetében senkiben nem merült fel az az ötlet, hogy meg kellene őt újra választani. Már Barroso is túl erős bizottsági elnök volt a németek számára; az egykori maoista diákvezér rendelkezett feltehetőleg némi emberi és politikai integritással. Utána azonban láthatólag nem akarták ezt a hibát még egyszer elkövetni. Ahogy most a Juncker-féle hibát sem: az alkoholisták szinte sohasem teljesítenek jól huzamos ideig. A csúcsjelölti rendszerben megfuttatott senkiháziak csupán a hatalmi politika ködvetőinek lövedékei, hiszen olyan hülyék bukkantak fel ebben a szerepben, mint Manfred Weber, aki komolyan elhitte, hogy bizottsági elnök lehet belőle. Persze kizárni sohasem szabad semmit sem: ebben a csodás brüsszeli világban a te hülyéd könnyedén lehet az én hülyém is, ha eléggé hülye szegény.

Weber és az összes többi hozzá hasonló szerencsétlen bábu befutása most azért valószínűtlen, mert talán kiderült az EU-s bürokrácia és a német-francia politikai és gazdasági elitek számára, hogy az EU formális vezetője, ha nem végzi el a munkáját, képes akár szétverni is az egész tákolmányt. A Brexit, a déli és a közép-európai államok lázadása megmutatta, hogy az EU nemcsak megerősítheti, hanem le is rombolhatja a német dominancia újjáépítéséről szőtt álmokat.

Mindent elmond az EU-ról, hogy a vezetőjét, Európa harmadik-negyedik leghatalmasabb emberét egy csereügylet-kidobózás keretében „találják ki”. Persze, hogy kit és mit cserélnek kire és mire, az teljesen homályban marad az alattvalók előtt.

Eredetileg a szuverén, akkoriban teljesen szuverén tagállamok vezetői állapodtak meg, szigorúan egymás között arról, hogy az Európai Uniónak nevezett szervezet mit is fog csinálni. Az egyre inkább nemzetek feletti operatív végrehajtó hatalommá váló EU-s bürokráciának is csak az lett volna a feladata, hogy végrehajtsa az állam- és kormányfők szerződésbe foglalt akaratát.

A politika mindenkori logikájából következik, hogy mindenki el akarta foglalni ezt a bürokráciát, amikor kiderült, hogy mekkora hatalma van és még mekkora lehet. Az EP felállításával és a neki juttatott egyre nagyobb befolyással – ami már szinte nem is csak kavarási képesség, hanem már-már igazi törvényhozói hatalom kezd lenni – sem a demokrácia teljesedett ki, hanem csak a kamarillapolitika egy újabb területe alakult ki, amire hivatkozni lehet, ha a legitimitásról van szó. A szuverén államok legitim képviselői helyett egy mocsár választ bizottsági elnököt. Juncker megválasztása abból az illúzióból eredt, hogy egy Merkel kesztyűbábjaként funkcionáló alkesz is elég lesz, hiszen a világ úgyis megy a maga útján, nem lehet semmit elrontani.

Hát az élet finoman szólva nem igazolta ezeket a pozitív várakozásokat. A Brexitet nem sikerült megakadályozni; ahhoz egy karizmatikus és hiteles, valóban Európát képviselő bizottsági elnök kellett volna, nem egy rossz hírű senki. A migránsválság sem csak azért erősítette fel az EU széthullásának folyamatát, mert Merkel hatalmon akart maradni és nem mert nemet mondani az ultraliberális német kulturális és politikai elitnek, hanem azért is, mert világosan megmutatta, hogy Európa formális és informális vezetői jobb esetben egyformán hülyék, inkompetensek, ha nem Európa és a kereszténység halálos ellenségei, az iszlám fizetett szálláscsinálói. Nincs az a propaganda, amely ezeket az embereket kompetensnek, határozottnak, döntésképesnek mutathatta volna. A csúcsjelölti rendszer is azért bukott már meg az elején – sok egyéb mellett -, mert semmiféle esélyt nem kínált arra, hogy valami alkalmas vezetőt repítsen a hatalom csúcsaira.

Az EU vezetői már nem engedhetnek meg maguknak egy látványosan hülye és alkalmatlan kirakatembert; valaki olyat kell találniuk, aki az EU kisebbségei, eddig elnyomott entitásai, a közép-európai nemzetállamok, a szuverenisták, a konzervatívok számára is tárgyalóképes. Sőt, a helyzet annyira súlyos, hogy már a liberálisok, szocdemek és a zöldek között is felbukkannak olyanok, akik szerint kompetens vezetés kell; nem lehet erőből tovább vinni a liberális terrort, mert az nagyon hamar az EU széteséséhez vezethet. Egy kompetens bizottsági elnök azonban nagyon gyengítené Merkelnek és Macronnak, ennek a két gyermektelen, jövő nélküli, önmegvalósító kreatúrának az informális hatalmát. Igazából ellenükre kellene bizottsági elnököt választani, ha akarunk egy esélyt adni az Európa-projektnek.

Az új bizottsági elnök személye meg fogja határozni az EU sorsát, sokkal jobban, mint bárki szeretné. Senki nem tudja, mert ennél nagyobb titok nincs az EU-ban, hogy van-e esélye annak, hogy alkalmas, erős és realista jelölt is szóba kerüljön. Az új bizottsági elnök egy jóslat lesz az EU jövőjéről. Ennyit tud ez a fene nagy demokrácia, a fékjeivel, ellensúlyaival és a transzparenciájával együtt. Imádkozzunk!

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet