Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek vitáján, a romák felzárkózásának témakörében Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd jelöltje azt mondta: a zuglói modellt vezetné be a fővárosban is. A Zuglói Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Abházi József a zuglói modellről a Magyar Hírlapnak azt mondta: nem tud arról, hogy Zuglóban lenne bármilyen modell a cigánysággal kapcsolatosan, és hozzátette, nemhogy modellről, de helyi romastratégiáról sem tud.
Zuglóban négy-ötezer roma család él, nagy számban nehéz sorban, súlyos lakhatási és szociális környezetben, gettókban, nyomornegyedekben
– érzékeltette a helyzetet Abházi –, csupán annyi a változás 2014-hez képest, amikor Karácsonyt a romák támogatásával polgármesterré választották, hogy a gettók környékén kamerákat szereltek fel.
Öt év alatt oda sikerült eljutni, hogy nem hisznek már a polgármesternek a zuglói romák; elfelejtette azt a támogatói bizalmat, amit a megválasztása előtt az itteni cigányságtól kapott
– jelentette ki Abházi, akit nemrégiben időközi választáson választottak elnökké. Abházi Jószef megemlítette: a zuglói romáknak még központja sincs, ahol egyáltalán találkozhatnának, ügyes-bajos dolgaikkal betérhetnének segítséget kérni.
Emiatt kezdeményeztük Roma Ház létesítését, amelyben az önkormányzat partner volt, a képviselő-testülettel is elfogadtatták, hogy kaphassunk egy felújításra szoruló épületet, de amikor ennek működtetése érdekében haszonbérleti szerződést szerettünk volna kötni, az volt a válasz, hogy pénzt nem tudnak adni hozzá
– részletezte Abházi. Az elnök arról is beszélt a Magyar Hírlapnak, hogy a kerületben sok az üresen álló lakás, amelyeket egy, a romák felzárkózását szolgáló programban fel lehetne újítani, hogy ne tengődjenek családok nyolc-tíz gyerekkel fürdőszoba nélküli, huszonöt négyzetméteres lyukakban. Abházi szerint a Várna utcai és a Mexikói úton lévő gettók felszámolására semmi sem jutott a kerületben, holott a roma önkormányzat azt is felvetette, hogy a közműtartozást felhalmozók egy speciális helyi közműprogramban napi háromórás munkával dolgoznának a kerület megtisztításán, hiszen Zuglót sajnálatosan elborítja a szemét és a mocsok. A lepusztult lakások felújítására egy romákból álló építőipari munkabrigád megszervezését kezdeményezték, pénzügyi keretet kérve a rehabilitációra; az így felújított, ma üresen álló lakásokban cigány családokat lehetett volna elhelyezni. A roma önkormányzati vezető szerint a cigányságnak nem dáridós rendezvényekre, hanem olyan helyi mentorprogramra lenne szüksége, amelyet szociális munkások segítenek.
Ha Karácsony Gergely a fővárosban hátrányos helyzetben lévő kétszázezer roma felzárkózását a zuglói modell alapján akarja megoldani, akkor nem számíthat előrejutásra a cigányság
– vélekedett Abházi József.
Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS