A kiégett férjeket és a házimunkába belefásult háziasszonyokat is “kitiltották” a brit reklámokból. A haladó döntéshozók szerint az ilyesmi ártalmas gendersztereotípiákat ébreszthet a gyanútlan fogyasztókban. A törvény múlt pénteken lépett hivatalosan érvénybe. A különös jelenségről többek között a CNN is beszámolt.
Az új szabályozás szerint a reklámoknak az Egyesül Királyságban ezentúl tilos úgynevezett gendersztereotípiákat mutatni, mert azok állítólag komoly lelki sérülést okozhatnak, illetve széleskörű agressziót válthatnak ki. Annak, aki ezt nem értené, példaként olyan helyzeteket mutatnak be például, mint amelyben egy férfi nem tud pelenkát cserélni, vagy amikor egy nő egyszerűen egy konyhában van. Ez utóbbi állítólag azt sugallja, hogy a nőnek a konyhában a helye.
Szabálysértés esetén a panaszokat egy Advertising Standards Authority (Reklámügyi Sztenderdek Hivatala) nevű szervezet fogja ellenőrizni. Ennek nem áll hatalmában ugyan büntetéseket kiszabni, de a brit médiacégeket a működési szerződésük kötelezni fogja arra, hogy együttműködjenek a hatósággal.
A hivatal már korábban betiltotta azokat a reklámokat, amelyek azt sugallják a nőknek, hogy egészségtelenül, vékonyan kell élniük, de azt mondják, nem fognak olyan sztereotípiákat betiltani, amelyek azt sugallják, hogy a nők takarítanak, vagy hogy a férfiak ház körüli javítási munkákat végeznek.
A Hivatal saját bevallása szerint az olyan tartalmakat szeretné csak eltávolítani, amik árthatnak másoknak, vagy kontrasztot teremthetnek a “törődő nők” és a “bátor férfiak” között.
Forrás: CNN; Fotó: Hulton Archive/Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS