Soros György célja semmit sem változott: továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus szerint Soros György fiának hétfői megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy Sorosék céljai semmit sem változtak, ugyanazt akarják, amit eddig is: Soros György Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást.
Beleszólnak a belpolitikánkba, meg akarják buktatni a nemzetállamokat, hogy a bevándorlást menedzseljék
– fogalmazott ki Halász János, aki szerint mindehhez a brüsszeli bürokrácia asszisztál és továbbra is Soros György tervének a végrehajtásán dolgozik. A frakciószóvivő hangsúlyozta: a bevándorláspárti erőknek ugyanis nem érdeke, hogy a nemzetállamok meg tudják magukat védeni, céljuk, hogy migránsokkal árasszák el Európát, azt akarják, hogy Európa összes országa, így Magyarország is, bevándorlóországgá változzon. A politikus úgy vélekedett: Soros György és hálózata továbbra is minden megtesz azért, hogy a bevándorlás útjában álló akadályokat eltávolítsa, ezért támadják a magyar emberek által kijelölt bevándorlás-politikát, amivel sikerült megvédeni az országot az illegális migrációtól. Halász János mindezt a Fidesz-KDNP nevében elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte, és emlékeztetett: a Fidesz-KDNP képviselőit arra hatalmazták fel a magyar emberek, hogy küzdjenek a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért és a keresztény kultúra megvédéséért.
A magyar emberektől kapott mandátum bennünket kötelez, nem engedünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, ami a magyar bevándorlás-politika megváltoztatására irányul
– jelentette ki.
Az Index írt arról, hogy a Közép-európai Egyetem hétfői diplomaosztóján felszólalt Soros György fia, Alex Soros, aki többek között azt mondta: a CEU-t betiltották, és ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról, azonban nem győzték le, mert valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban. Alex Soros az Index tudósítása szerint hozzátette: ennek biztosítása céljából feltőkésítik az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét. Alex Soros a cikk szerint arról is beszélt, hogy nem adták fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységüket.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS