Több száz fejlesztés indul el 13 milliárd forintból országszerte az ötezer lélekszám alatti településeken a Magyar falu program keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön az MTI-vel.
Közleményében Gyopáros Alpár azt írta, hogy a falusi önkormányzatoknak kiírt pályázati felhívás hatmilliárdos keretére 461, a helyi egyházi közösségi terek fejlesztése című pályázati felhívás hétmilliárdos keretére pedig 487 nyertes pályázat érkezett. Mindkét kiírás teljes összegét felhasználták. A kormány februárban hirdette meg a pályázatokat, amelyek közösségi terek fejlesztésére és a helyi identitástudat erősítésére adnak lehetőséget a kistelepülések önkormányzatainak és egyházközösségeknek.
A kiírás célja a vidéki településeken nagy számban kiürült parókiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek, és működő, de korszerűtlen önkormányzati ingatlanok hasznosítása, élettel való megtöltése
– ismertette. Hozzátette: a pályázatokat május közepéig lehetett benyújtani; a Miniszterelnökség hatvan napon belül döntött a nyertesekről, amelyeknek listája a kormany.hu honlapon érhető el. Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a kormány célja a Magyar falu programmal az, hogy javuljon a falvakban élő emberek életminősége.
Az első két kiírásra érkezett jelentős túljelentkezés miatt a program 2020-as pályázati céljainak meghatározásakor kiemelt figyelmet fordítanak majd a helyi közösségek fejlesztésére
– tájékoztatott a kormánybiztos.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS