Levélben szólította fel Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az Indexet, hogy a portál álljon le az álhír-gyártással. A függetlenobjektív média gyöngyszeme ugyanis ismét felült a “fake news vonatra”, és meg sem állt addig a kijelentésig, miszerint nem fogják leadni a rendszerváltás-emlékév kapcsán készített spotokat az ország két legnagyobb fesztiválján, a Szigeten és a Balaton Soundon. Az állításról hamar kiderült, hogy álhír, sőt, politikai hangulatkeltés csupán, ami ellen Schmidt Mária egy, az Index főszerkesztőjének küldött levélben szólalt fel. A levelet változtatás nélkül közöljük.
Főszerkesztő úr!
Az Ön által főszerkesztett Index, ami egykor jó írásokat is közölt, sőt humoros és vicces is tudott lenni, mára politikai aktorrá kíván válni, és a tájékoztatás helyett a valóság alakítását tekinti a legfőbb céljának.
Vegyük a legutóbbi példát. Mégsem lesz Orbán-propaganda a Szigeten és a Soundon – hirdeti második napja öles betűkkel címlapján az Index. A cikket Földes András jegyzi. A színvonalra most nem vesztegetnék szót, csak a lényegre. A Sziget az Index szerkesztőségének küldött levélben cáfolta, hogy ne vetítenék a rendszerváltoztatás emlékévének az 1989. június 16-val kapcsolatos imagefilmjét. Mindezt az Index azzal intézné el, hogy a végére hozzábiggyeszti az alábbi mondatot: „A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. elmondta, hogy összesen 12 spot készült az emlékév alkalmából, ebből eddig 2 ment le – többek között az Orbános – és sorban végigmennek az összes videón.”
Feltételezem, egy főszerkesztőnek nem kell elmondanom, miért okoz problémát, ha egy cikk címe és annak a tartalma nincs egymással tartalmi egyezésben. Nyilvánvaló, hogy az amúgy a bevándorlás kérdésében is teljességgel elfogult Földes Andrást az a politikai szándék vezette, hogy az Orbán, a propaganda és a mégsem szavakat egymás mellé tudja tenni, és nem az, hogy a rendezvényről, vagy magáról az imagefilmekről tájékoztasson. A helyreigazítás a cikk végén, így, a szem elől eldugva egyvalamit jelent: nincs másik valóság, csak amit önök látni akarnak. Nincs másik valóság, csak a liberális oldalé. Nincs másik valóság, csak a színvonaltalan Orbánfóbia. Hogy egy régi balliberális fordulattal éljek: Ezzel szemben a valóság az, hogy Orbán Viktor meghatározó beszéde Nagy Imréről szerepelni fog a fesztiválokon, sőt a történelemkönyvekben is.
Másik valóság, kedves Főszerkesztő úr, nincs.
Tisztelettel,
Schmidt Mária
Facebook
Twitter
YouTube
RSS