Elfogadhatatlan, hogy Romániában visszalépés történik a nemzeti közösségek jogaiban – közölte Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
A bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv – ellentétben a parlamenti többség által korábban támogatott javaslattal – nemhogy nem bővíti a nemzeti közösségek jogait, már meglévő, szerzett jogokat vesz el
– mutatott rá. Szijjártó Péter kiemelte: az új szabályozás értelmében egy nemzeti közösség elveszíti anyanyelvhasználati jogait, ha számaránya 20 százalék alá csökken, holott a korábbi szabályozás garantálta a szerzett jogok védelmét a számarány későbbi változásától függetlenül.
Az új szabályozás alapján veszélyben látjuk a helyi anyanyelvi hivatali ügyintézést is, még azokon a településeken is, ahol a nemzeti közösség aránya meghaladja a 20 százalékot
– tette hozzá.
Nemzetközi és kétoldalú szabályok védik a kisebbségek jogait, ezeket tiszteletben kell tartani Romániában is
– húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS