Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség hat emberrel szemben pénteken a Fővárosi Törvényszéken – közölte a főügyészhelyettes.
Szoboszlai-Szász Richárd a vádirat lényegét ismertetve közleményben azt írta: a Magyar Posta Zrt. igazgatósága, felügyelőbizottsága, valamint a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatósága 2006-2007-ben tárgyalta a társaság fővárosi székházának ügyét.
A posta részéről K. Bálint, K. Péter és Sz. Pál, valamint a vagyonkezelő részéről V. Zsuzsanna, K. Zoltán és S. István az előterjesztésekben olyan költség- és bevételkimutatást tüntettek fel, amelyben oda nem tartozó vagy nem reális költségeket, díjat is szerepeltettek. Emellett nem tértek ki a cég vagyonvesztésére azért, hogy – más kivitelezhető és gazdaságosabb lehetőség helyett – az új székház bérlése tűnjön a leggazdaságosabb megoldásnak. A vádlottak ezzel megszegték a munkakörükkel járó vagyonkezelői kötelezettségeiket – szögezte le az ügyészség.
A vádlottak cselekménye eredményeként a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának, valamint az ÁPV Zrt. igazgatóságának tagjai a székházbérlés mellett döntöttek, illetve e döntést támogatták. Ezzel a vádlottak az ügyészség álláspontja szerint a Magyar Postának 10 éves viszonylatban több milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.
A vád szerinti bűncselekményért a törvény szerint öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Az ügyben Balsai István, volt fideszes országgyűlési képviselő feljelentése nyomán indult nyomozás 2010 elején. A képviselő egyrészt a Magyar Posta egykori, Krisztina körúti székházának értékesítése miatt tett feljelentést, másrészt a posta új, XIII. kerületi Dunavirág utcai székházának bérletével kapcsolatban, hűtlen kezelés gyanúja miatt. A Krisztina körúti “Postapalota” eladása kapcsán tett fideszes nyilatkozatra a Wallis cégcsoporthoz tartozó vevő, a Wing Zrt. akkor közleményben tudatta: közel másfél milliárd forint nyereséggel adta el a Magyar Posta a Krisztina körúti székházát.
Az MTI Hírcentrum február 7-én számolt be arról, hogy hat ember, köztük Szabó Pál volt vezérigazgató, helyettese és a korábbi beruházási igazgató ellen javasol vádemelést a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
mti / fotó: kurir.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS